Kovács Béla úgy viselkedik, mint egy róka

Kovács Béla a Jobbik európai parlamenti képviselője, sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
A Fidesz kedden ismételten mentelmi jogáról történő lemondásra szólította fel a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt, akinek az ügye a kormánypárt szerint csak így tisztázódhat.
Vágólapra másolva!

Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke azt mondta, hogy

Kovács Béla már több mint egy éve úgy viselkedik, mint egy róka, hiszen mentelmi joga mögé bújva próbál elrejtőzni a legdurvább, Magyarország és az Európai Unió elleni bűncselekmény elől.


A Jobbik hiteltelen, álságos és hamis álláspontot képvisel ebben a kérdésben, hiszen miközben minden más "tyúkperes" ügyben a parlamenti képviselők mentelmi jogának felfüggesztését követeli, addig a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla mellett teljesen kiállnak - jelentette ki Németh Szilárd.

Elég egyértelmű az ügy

A fideszes képviselő szerint Kovács Béla ügye "elég egyértelmű", hiszen - mondta - a jobbikos politikus rendszeresen, fedett körülmények között, többször autót váltva és tömegközlekedési eszközöket is használva találkozott oroszokkal.

Bejárhat az Országgyűlésbe

Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Kovács Béla EP-képviselőként az Országgyűlésbe is bejárhat és ott valamennyi parlamenti dokumentumhoz hozzáférhet - hangsúlyozta Németh Szilárd, aki szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke veszélyes utat jár be azzal, hogy mentegeti pártja EP-képviselőjét, akit ráadásul tavaly újra is választottak. A Jobbik "hamis és veszélyes párt" a jelenlegi álláspontjával - tette hozzá.

5-15 évre is ítélhetik

A kormánypárti politikus emlékeztetett, az Alkotmányvédelmi Hivatal tavaly áprilisban tett feljelentést a Jobbik brüsszeli képviselőjével szemben, Polt Péter legfőbb ügyész pedig ezen gyanút megalapozottnak ítélte és indítványozta az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Parlamentben.
Németh Szilárd felhívta a figyelmet arra is, hogy a kémkedésért, súlyos államellenes bűncselekményként 2-8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, abban az esetben pedig, ha bebizonyosodik, hogy Kovács Béla titkos anyagokat is eljuttatott Oroszországba, akkor a büntetési tétele 5-15 év lehet. Németh Szilárd azt szeretné, hogy az ügy dokumentumai a bírósági szakaszban teljesen megismerhetővé váljanak. Emellett megjegyezte, diplomaták kiutasítását a bírósági ítélet megszületését követően tartja elképzelhetőnek.

Reagált a Jobbik

A Jobbik szerint Kovács Béla EP-képviselőnek nincs lehetősége lemondani mentelmi jogáról, arról csak plénum dönthet. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője azt írta: Kovács Béla számtalan alkalommal kinyilvánította, hogy nem bújik mentelmi joga mögé. Egyúttal a hazai hatóságok tehetetlenségének tulajdonította, hogy nem tártak olyan dokumentációt az Európai Parlament Jogi Bizottsága elé, amely alapján a testület indokoltnak látná a mentelmi jog felfüggesztését.