Kövér László: Csali a bevándorlási kvótarendszer

Recski Emlekpark emlékszobor avatás az országgyülés elnöke, Kövér László és volt miniszterelnök, Boros Péter részvételével Recsken 2014. szeptember 20-án
Recski Emlekpark emlékszobor avatás az országgyülés elnöke, Kövér László és volt miniszterelnök, Boros Péter részvételével Recsken 2014. szeptember 20-án
Vágólapra másolva!
A bevándorlási kvóta bevezetése Európa azon törekvését szolgálja, hogy a nemzetállamokat az Európai Unió bürokráciája alá, kvázi tartományi státusba rendeljék – jelentette ki Kövér László. Az Országgyűlés fideszes elnöke beszélt arról is, hogy keresztényi alapon nem híve a halálbüntetésnek, de elfogadhatatlannak tartja, hogy bármi tabutéma legyen.
Vágólapra másolva!

A menekültstátusra jogosult létszámot nevetségesen alacsony, húszezres kvótában határoznák meg, amelyből Magyarországra mindössze 307 fő jutna, miközben az év első három hónapjában már 43 ezer menedékkérelem érkezett – mondta Kövér László a Napi Gazdaságnak adott interjújában.

amivel horogra akarják akasztani a tagállamokat, hogy az uniót a föderalizáció irányába tereljék" – jelentette ki.

Nem a halálbüntetésre

A házelnök a halálbüntetésről úgy nyilatkozott, keresztényi alapon gondolkodik erről, véleménye szerint az élet szentsége nem engedi meg azt, hogy mások életét elvegyék.

Kövér László szerint "csali a bevándorlási kvótarendszer" Forrás: Szabó Gábor

Azoktól, akik ma nem keresztény alapon támadják a kormányfő felvetését, várja, hogy legyenek következetesek, és az eutanázia, valamint az abortusz kérdésében is hasonlóan karakteres és radikális álláspontot foglaljanak el. Szerinte nem fogadható el, hogy erről vitatkozni se lehessen, "hiszen ha elfogadjuk, hogy vannak tabukérdések, akkor eljuthatunk odáig, hogy Európában lassan törvényi tilalma is lesz a vitának" – mondta.