Ide vezethetnek Orbán sakkhúzásai

Orbán Viktor miniszterelnök beszél az Európa Parlamentben Strasszburgban 2015 május 19-én Orbán Viktor miniszterelnök beszél az Európa Parlamentben Strasszburgban 2015 május 19-én
Orbán Viktor miniszterelnök beszél az Európa Parlamentben Strasszburgban 2015 május 19-én
Vágólapra másolva!
Kormányátalakítás nem lesz a következő hónapokban sem, de a Fidesz elnökségi helyeiért már megkezdődött a párton belüli mozgás – értesült az Origo. A feltételezett átrendeződések mögött már a 2017-es köztársasági elnökválasztás körvonalazódik.
Vágólapra másolva!

A harmadik Orbán-kormány egyéves fennállásához közeledve ismét egyre gyakrabban merül föl a sajtóban a kormányzati szerkezet átalakításáról szóló találgatás. A legújabb hírek szerint Rogán Antal, a Fidesz-frakcióvezetője a Miniszterelnökségen belül Orbán Viktor kabinetfőnökeként folytatja majd ősztől.

Ritkák a cserék

Az Origo kormányzati forrásai szerint a miniszterelnök nem tervezi a kabinet átalakítását. Ennek egyik oka, hogy még túlságosan kevés idő telt el a tavalyi választások óta, és Orbán nem szeretne ennyi idő után váltani. Bár 1998-2002 között még gyakoriak, de 2010 után már jóval ritkábbak voltak a kormányzati cserék.

Orbán Viktor még nem tervezi a kormány átalakítását Fotó: Szabó Gábor - Origo

Ennek egyik oka az lehetett, hogy az első Orbán-kormány még klasszikus koalíciós kabinet volt, és az FKGP és az MDF igényeit sem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ezzel szemben 2010 után már nem beszélhetünk klasszikus koalíciós kormányról. Orbán az egész ciklus során próbált ragaszkodni ahhoz, hogy a kormány összetétele, ha lehetséges, csak kismértékben változzon.

Nem lett belügyminiszter Lázárból

Egyetlen nagyobb kormányátalakításra csak 2012 nyarán volt példa, amikor Réthelyi Miklós és Fellegi Tamás távozott a kabinetből. Az előző ciklusban átlag félévente fölmerült Pintér Sándor vagy Martonyi János idő előtti távozása, de végül mindketten kitöltötték négyéves ciklusukat. Ráadásul Pintér még mindig tagja a kormánynak, pedig tavaly ősszel arról szóltak a hírek, hogy Lázár János veheti majd át idén a helyét.

Pintér Sándor távozását is nagyon sokszor megjósolták már Fotó: Bielik István - Origo

Portálunk információi szerint a mostani feltételezett mozgások mögött az húzódhat meg, hogy

idén ősszel ismét tisztújító kongresszust tart a nagyobbik kormánypárt.

Az Orbán vezette Fidesznek jelenleg négy alelnöke van (Pelczné Gáll Ildikó, Kósa Lajos, Pokorni Zoltán és Lázár János). Az jelenleg biztosnak tűnik, hogy a párt szokásjoga szerint Lázár a miniszteri tisztsége miatt nem indulhat újra a posztért.

Nem érdekük

Az is biztosnak tűnik, hogy Rogán Antal csak ősszel dönt arról, indul-e a posztért. Pelczné vélhetően marad, részben azért, mert ő az egyetlen nő a párt felsővezetésében, másrészt az Európai Néppárt képviselőcsoportjának elnökségi tagjaként hidat jelent az unió felé.

Kósa Lajos nagy valószínűséggel marad a testületben, míg Pokorni Zoltán szándékai nem ismertek,

de könnyen lehet, hogy a tagság támogatni fogja őt, és úgyszólván marad a párt élő lelkiismerete.

Rogán Antal minden bizonnyal marad a Fidesz-frakció élén Fotó: Polyák Attila - Origo

Az elnökségben ennek alapján a legnagyobb küzdelem Lázár helyéért lehet. Annak, hogy Rogán az alelnöki posztért induljon, feltétele, hogy ne váljon kormánytaggá. Ez ellen szólna egyébként az is, hogy az V. kerület volt polgármesterét nemrégen választották újra a frakció élére. Ráadásul jelenleg Kósán kívül nincs olyan fajsúlyos politikus a pártban, akinek ne lenne miniszteri pozíciója, így a váltás a Fidesznek sem érdeke.

Két év múlva izgalmasabb lesz

Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy az idei őszi tisztújításnak a tétje egyáltalán nem mérhető a 2013-ban tartotthoz. Akkor az elnökség kezében volt a döntés, hogy kiből lehet majd jelölt a 2014-es parlamenti, európai parlamenti és önkormányzati választáson, míg most ilyen teher nem lesz a megválasztott testületen.

2017-ben születhetnek meg a nagy döntések Forrás: Origo

Persze gondolhatják úgy az aspiránsok, hogy aki most biztosítja a helyét az elnökségben, annak bérelt helye lehet 2017-ben is.

Akkor már jóval nagyobb lesz a tét, mert az azt követő három országos választás előtt már nem lesz újabb kongresszus a Fideszben.

A most megválasztandó elnökségnek igazából csak egy fajsúlyos döntése lesz: a 2017-es köztársaságielnök-jelölés.

Sakkozás a Sándor-palotával

Információink szerint a mostani feltételezett mozgások mögött is az állhat, hogy még nem dőlt el, ki lesz 2017-től a köztársasági elnök - Áder János mandátuma akkor jár le. Az államfő jogkörein a Fidesz már nem tud változtatni, mivel elveszítette kétharmados parlamenti többségét. Az, hogy Orbán a miniszterelnöki széket elhagyva esetleg a Sándor-palotát választja, még kérdéses.

A miniszterelnök döntésében valószínűleg fontos szempont lesz, hogy mit mutatnak majd 2017 elején a közvélemény-kutatások.

Ha a Fidesznek reális esélye lesz arra, hogy 2018-ban megint ismételhet, akkor vélhetően nem lesz nagy változás a köztársasági elnöki poszton.

Ezzel szemben, ha "elúszni látszik a hajó", könnyen lehet, hogy a váltás mellett dönt majd a jelenlegi miniszterelnök.

Lázár Jánosban továbbra is bízik a miniszterelnök Fotó: Polyak Attila - Origo

Ha így lesz, akkor kormánypárti forrásaink szerint a miniszterelnöki posztra a befutó Lázár János lehet, akiben Orbán Viktor bizalma egyáltalán nem rendült meg. Mindezek alapján a Miniszterelnökség vezetőjének az esetleges távozása egyáltalán nincsen napirenden, de a Fidesz elnökségi tagságától minden bizonnyal búcsúznia kell.