Tiltakoznak az ügynökségi bónusz tervezett eltörlése ellen

Vágólapra másolva!
Szakmai egyeztetést sürget a kormány ügynökségi bónuszokkal kapcsolatos tervéről a Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete. A két szakmai szervezet az egész gazdaságra nézve károsnak tartaná, ha az elképzelés ebben a formájában valósulna meg.
Vágólapra másolva!

A két egyesültet közös állásfoglalását itt olvashatja:

„A gazdaságnak és a médiaiparágnak szüksége van a hatékony szabad piaci működésre, a bónuszrendszer szabályozásával kapcsolatos törvény azonban szakmai egyeztetésre szorul.

Minden, a gazdasági hatékonyság növelésére és a verseny élénkítésére irányuló kezdeményezést támogatnak a kiadók és a tartalomszolgáltatók, de a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) határozott álláspontja szerint jelen állapotában szakmailag megalapozatlan és az egész magyar gazdaság számára rendkívüli mértékben veszélyes egy ilyen mértékű beavatkozás a reklámpiac működésébe, és a tervezet jelen formájában történő bevezetése súlyos károkat okoz a gazdasági szereplőknek, továbbá elhanyagolható az ilyen módon szabályozott transzparencia feltételezett pozitív hatása.

A piac finanszírozási mechanizmusának ismerete, beszállítói hálózatának, a média – ügyfél – ügynökségi szereplők együttműködési rendszerének tanulmányozása elengedhetetlen hazai szinten is, de a globális szereplők hazai működését sem lehet e kérdéskör vizsgálata során figyelmen kívül hagyni.

A tervezett intézkedéscsomag következménye a piaci koncentrációs folyamatok felgyorsulása, a hazai kis és közepes méretű médiaszereplők további háttérbe kerülése lehet, és egészségtelen struktúrájú piac kialakulása várható.

A nem kellőképpen végiggondolt szabályozás következtében az ügynökségi piac finanszírozhatatlanná válhat, ezzel együtt megnő a médiaoldal pénzügyi kockázata és hatalmas adminisztrációs teher hárul a hirdetőkre és a médiavállalatokra. A nagy hirdetőpartnerek feltehetően nem fognak majd több száz médiummal egyenként megállapodni, így megint a globális platformok és multinacionális szereplők kerülhetnek előnyös helyzetbe. Ez leginkább a kis- és közepes méretű vállalkozások számára okoz jelentős problémát, ami a médiapiaci folyamatokat tekintve a médiapluralizmus további gyengüléséhez is vezet.

A rendelkezés a fentieken túlmenően ellentétes a kormány által meghirdetett céllal, miszerint kiszámítható gazdasági környezetet akar teremteni a magyarországi cégek számára. Elég csak arra tervre utalni, hogy a bónusz-rendszer eltörléséről és a teljes reklámpiac felborításáról szóló jogszabály az elfogadása után gyakorlatilag rögtön életbe lépne. A szinte egyik napról a másikra bevezetett módosítás rendkívül sérülékennyé és instabillá teszi a piacot, a hazai és nemzetközi szerződéses kötöttségek ezreivel terhelt üzleti év közepén, így további csökkenést hoz a médiaköltések terén, ami a központi költségvetés számára is komoly bevétel kiesést jelent majd.

Továbbá teljesen ellentétes a gazdaságszabályozás alapelveivel a hatósági ár és a szerződéses kényszer alkalmazása a gazdaság egészét – vállalkozásokat, médiatervezőket, vásárlókat és a médiumokat – érintő nyilvánosság iparágban.”

A Magyar Lapkiadók Egyesülete és Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete elkötelezett híve a transzparenciának és a párbeszédnek. Éppen ezért nyitott minden a szakmai szervezetekkel folytatott előzetes egyeztetést követő kormányzati kezdeményezésre. A jelenleg a parlament előtt fekvő törvénytervezet azonban nem tartozik ezek közé. A MLE és az MTE ezért kéri a kormányt, hogy a tervezetet vonja vissza, a szakmai egyeztetéseket mielőbb kezdje meg, mert a bónuszra nem lehet önmagában, csak a teljes reklámgazdasági hatásmechanizmus szerves részeként tekinteni."