Vágólapra másolva!
Kinevezték a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdaság-tudományi karának új dékánját. A rektor Kovács Erzsébetet bízta meg a feladattal. 
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról az Origo is beszámolt, hétfőn megszűnt Szakadát László dékáni vezetői megbízatása a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) közgazdaság-tudományi karán. A VS.hu úgy értesült, hogy erről a munkáltatói jogokat gyakorló Rostoványi Zsolt, a BCE rektora intézkedett. Szakadát László 2014 szeptembere óta töltötte be a dékáni posztot.

Az Origo hétfő este kereste Rostoványi Zsoltot, aki azonban csak annyit mondott, hogy a kedd reggeli hivatalos közlemény előtt nem akarja kommentálni az ügyet. Hivatalos közleményt viszont azóta sem kaptunk.

Örökös corvinusos

Mint megtudtuk, Rostovány Zsolt kedden kinevezte az új déként, Kovács Erzsébetet, aki kérdésünkre megerősítette az információt.

"A hír igaz! A rektor úr a mai nappal megbízott."

- írta válaszlevelében az új dékán.

Kovács Erzsébet 1978-ban végzett a Corvinus jogelőd intézményében, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaság-matematika szakán. Egy évvel később már egyetemi oktatóként dolgozott ugyanitt. Mindvégig a Corvinus munkatársa volt. 1994 óta az egyetem Kari tanácsának tagja, 2007-ben lett a Biztosítási és pénzügyi matematika mesterszak vezetője, 2013-ban pedig az Operációkutatás és Aktuáriustudományok tanszékvezetőjévé nevezték ki.