Fogva tartott unokájáért tüntet egy férfi

Vágólapra másolva!
Tüntetéssel folytatja éhségsztrájkját a Bora Borán rekedt magyar fiú nagyapja. Nyíri Iván két napja koplal a budapesti francia nagykövetség székháza előtt.
Vágólapra másolva!

Ötven-hatvanan lehettek a Lendvai utcában csütörtök délután, ahol kedden éhségsztrájkba kezdett egy egri ügyvéd, így tiltakozva az ellen, hogy családja 4 éve nem tud hazatérni a francia polinéziai Bora Boráról.

A jog csapdájában

Nyíri János a Facebook-oldalán is emlékeztet rá: lánya, Patrícia és unokája, a magyar állampolgárságú Lee Noah 2011 óta él a szigeten. A közgazdász szerint lánya jogi csapdába került, amit befolyásos volt férje készített elő: a francia polinéziai hatóságok hamisított jelentések alapján úgy döntöttek, hogy megtiltják a 6 éves Noah kiutazását, emiatt pedig maradásra kényszerül az anya, Nyíri-Kovács Patrícia is.

Áldozatok, nem bűnözők

Nyíri Iván könyörgött a francia hatóságoknak, hogy lépjenek fel családja kiszabadításáért, vizsgálják felül a francia polinéziai bíróság döntését, ami alapján unokáját Bora Bora szigetén tartják.

Arról is beszélt, a francia szervek annak idején mindent megtettek azért, hogy egy Mexikóban rekedt honfitársukat hazahozhassák. Sikerült azt is megakadályozniuk, hogy egy Indonéziában elfogott francia drogcsempészt kivégezzenek. Ezt az emberséget kéri Nyíri Iván családja esetében is, hiszen annak tagjai nem bűnözők, hanem áldozatok.

Nem egyedi eset

Nyíri a beszédében arra is emlékeztetett: családjuk drámája nem egyedi eset. Az utóbbi napokban 3 olyan nő is meglátogatta sztrájkja közben, akiknek gyermekét külföldi férjük hatósági segítséggel vette el. Beszélt a nők kiszolgáltatottságáról is, felhívta a figyelmet: Magyarországon hatszázezer nő, Európában pedig minden ötödik nő családon belüli erőszak áldozata lesz.

Több konzul is eljött szolidaritásból a rendezvényre, és egyre többen írják alá a Nyíri családot támogató nyilatkozatot. A francia polinéziai államügyész tegnap azt nyilatkozta: semmiképpen nem vihetik el Bora Boráról a kisfiút.

Az elnöknek is írt

A sztrájkkal és a tüntetéssel Nyíri János a döntéshozók figyelmét szeretné felkelteni - szerinte a tarthatatlan és embertelen helyzetre csak a francia kormány találhat megoldást. Eddig három nyílt levelet írt Francois Hollande francia elnöknek a témában, eddig visszhangtalanul.

A külügy segítene

A férfi éhségsztrájkjáról, a család drámájáról az Origo is beszámolt. Szijjártó Péter külügyminiszter kedden megígérte, hogy tárcája minden lehetséges eszközzel segíti a Bora Borán rekedt magyarok hazahozatalát.