Tucatnyi charterjárattal küldik vissza nyáron Magyarországra a német, svájci és francia hatóságok azokat a menekülteket, akiket illegális határátlépés után először nálunk vettek nyilvántartásba.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a TV2 Mokka című csütörtöki műsorában azt mondta, hogy a járatok érkezését már bejelentették az érintett uniós országok hatóságai.

A Fidesz alelnöke szerint elképesztő nyomás nehezedik Magyarországra a menekültügyi helyzettel, annak kezelésével kapcsolatban. 

A többség gazdasági menekült

Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben 2500, 2013-ban 18 ezer, 2014-ben 42 ezer, az idén májusig több mint 50 ezer menekült érkezett Magyarországra; utóbbiak közül szerinte 800-nél kevesebben lehetnek azok, akiknek jogos lehet a menedékkérelmük, a többiek gazdasági menekültek.

A Magyarországra érkező menekültek átlagos tartózkodási ideje három nap, de az uniós szabályok szerint a többi európai országból bármikor vissza lehet őket küldeni hozzánk, ha először itt vették őket uniós nyilvántartásba.

Ennek alapján már 160-200 ezren lehetnek olyanok, akiket vissza kellene fogadni.

Kósa Lajos úgy tudja, ötmillió ember van úton Európa feléForrás: MTI/AP/Petrosz Jannakurisz

Ötmillióan úton

Kósa Lajos közölte, tudomásuk szerint jelenleg is mintegy 5 millióan vannak úton Európába. Szerinte erre nem lehet azt mondani, hogy minden rendben van, mindenkit engedjünk be, és legyünk humánusak.

Mint mondta, a menekültügyi őrizetbe vétel intézményét Magyarországon vissza kellene állítani, és az unió többi országában is be kellene vezetni.

Magyarország ráadásul az uniótól lényegében - néhány eszközt leszámítva - nem kap támogatást a menekültek ellátásához.