Orbán Kínára mosolyog

Orbán Viktor, Vang Ji
Bővülő gazdasági kapcsolatok, politikai együttműködés - Orbán Viktor Vang Jivel találkozott
Vágólapra másolva!
Egyre jobb és kiterjedtebb Kína és Magyarország politikai és gazdasági kapcsolata – erről beszélt Orbán Viktor, mikor fogadta a kínai külügyminisztert. Szijjártó Péter aláírásra készül.
Vágólapra másolva!

A folyamatosan javuló kínai és magyar együttműködést méltatta Orbán Viktor, mikor szombat délelőtt fogadta Vang Ji kínai külügyminisztert.

Szijjártó Péter megállapodik

Tanácskozásukon részt vett Szijjártó Péter is. A magyar külügyi tárca vezetője a nap folyamán tovább tárgyal kínai kollégájával, majd együttműködési megállapodásokat írnak alá - jelentette be Havasi Bertalan, a Miniszterelnökség szóvivője.

Jöhetnek a turisták

Orbán Viktor tavaly februárban tett látogatást Kínában, ekkor találkozott Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Li Ko-csiang kínai kormányfővel is.

Bővülő gazdasági kapcsolatok, politikai együttműködés - Orbán Viktor Vang Jivel találkozott Forrás: Miniszterelnökség / Árvay Károly

A találkozón megegyeztek egy budapesti kínai turisztikai központ nyitásáról, a Budapestet és Belgrádot összekötő vasút terveiről viszont

csak feltételes módban tárgyalt

a magyar és a kínai fél.

Wanhua és Huawei

Orbán Viktor delegációja ugyanakkor stratégiai megállapodást kötött a Wanhua vegyipari céggel, amely a BorsodChem megvásárlása óta már fontos szereplője a magyar iparnak - a Huawei pedig írásban tett ígéretet arra, hogy bővíti magyarországi gyártókapacitásai.