Százmilliót lopott a forexes Attila

Vágólapra másolva!
Budapesti ügyfelektől csalt ki pénzt a 32 éves férfi, jelentős hozamot ígért a valutatőzsdés befektetésekre.
Vágólapra másolva!

Csaló ellen emelne vádat a BRFK: az A. Attilaként említett férfi 2010 és 2012 között több pénzügyi befektetőt is megkárosított.

Pénz helyett szép szavak

A 32 éves fővárosi férfi

közel százmillió forintot gyűjtött be

ügyfeleitől. Azt ígérte, hogy valutatőzsdén fekteti be a pénzüket, évi 20-70 százalékos hozammal - a kárvallottak végül a befektetett összeget sem kaphatták vissza.

Lezárták a nyomozást

Az ügyben eljáró XIII. kerületi rendőrkapitányság a napokban fejezte be az ügyben folytatott nyomozást, és vádemelési javaslatot tett az illetékes ügyészségnek.