A kormány közzétette, hogy mennyiért és hova utaztak a Miniszterelnökség államtitkárai és helyettes államtitkárai. A számok rémisztőek.

2014. június 6-a és 2015. május 20-a között rengeteg hivatalos úton vettek részt a Miniszterelnökség vezetői, ezek közül talán Brüsszel volt a leggyakoribb célpont.

Homályos adatok, ködös repülésekForrás: AFP/Joe Klamar

A listán olyan tételek szerepelnek, mint Sonkodi Balázs államtitkár 503.700 forintos luxemburgi útja. Sonkodi Balázs Berlinbe sem volt képes félmillió forint alatt elrepülni, ami már csak azért is furcsa, mert külön vadászni kell az olyan jegyekre, mint amilyen az övé volt, ami a magyar adófizetőknek 512.500 forintba került.

Szalay-Bobrovinczky Vince helyettes államtitkár Németországba több mint 360 ezerért, Belgiumba pedig több mint 280 ezerért utazott.

Eget verő napidíjak

Latorcai Csaba helyettes államtitkár egy franciaországi útja során csaknem 70 ezres napidíjat kapott, és szintén a listáról tudjuk, hogy Brüsszelbe akár 378.500 forintért is el lehet repülni, ha valaki elég ügyes, és időben megtalálja a létező legdrágább jegyet. Ez Perényi Sigismund Péter helyettes államtitkár munkatársainak sikerült is.

Szintén Perényi Sigismund Péter nevéhez fűződik az a 2015. március 5-én lebonyolított egynapos út is, amiért 303.700 forintot fizettek. A közzétett táblázatban egyébként egyáltalán nem számít kirívó adatnak a 2-300 ezres európai repjegyár, ezekből rengeteget találtunk. A napi 20-60 ezres napidíjakért sem kell sokáig böngészni a táblázatot.