Fapados géppel repült Orbán Ráhel

Orbán Ráhel
Vágólapra másolva!
Fapados légitársaság gépét választotta Genfben Orbán Viktor lánya, hogy hazarepüljön Budapestre. Orbán Ráhel Svájcban, egy elitiskolában tanul, amiért évente tízmillió forintos nagyságrendű tandíjat kell fizetni.
Vágólapra másolva!

Egy diszkont légitársaság gépével repült haza Svájcból Orbán Viktor lánya, az alpesi országban tanuló Ráhel. A miniszterelnök legidősebb lányát egy utas szúrta ki a genfi repülőtéren, miközben arra várt, hogy felszálljon a gépre. A Hír24 az utastárs által küldött olvasói fotót is közölt Orbán Ráhelről.

Orbán Viktor legidősebb lánya, Ráhel Svájcban tanul - a kép korábban, Budapesten készült Fotó: Pályi Zsófia - Origo

Orbán Ráhel svájci tandíja mintegy 15 millió forint, amelynek fedezetét korábban a Demokratikus Koalíció a miniszterelnöknél firtatta, vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményeztek Orbán Viktorral szemben. Orbán Ráhel erre közölte, hogy férjével saját lábukon állnak, saját erejükből boldogulnak.

Félmilliárd osztalékot fizetett

A kormányfő legidősebb lányának férje, Tiborcz István egyébként egészen a közelmúltig egy jól menő vállalkozásban, az Elios Zrt.-ben volt érdekelt. Ez a cég sorra nyerte az uniós támogatással megvalósítandó világításkorszerűsítési tendereket, de áprilisban ezt és más érdekeltségeit is eladta.

Tiborcz István és Orbán Viktor - jól teljesített a kormányfő vejének érdekeltsége Forrás: Facebook / Orbán Viktor

Ahogy arról az Origo is beszámolt, előzőleg még szép osztalékot vehetett fel a miniszterelnök veje az Elios Zrt.-ből a cég tavalyi eredménye után. A közbeszerzéseket sorra nyerő társaság 470 millió forint osztalékot fizetett Tiborcz István és a volt MKB-vezér fia, Erdei Bálint vállalkozásainak.