Népszavazással tiltanák ki a menekülteket

Százmilliókhoz jutnak az országos listát állító kispártok
Monok, 2010. február 5. Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt országos elnöke segít Szoboszlai Barnának, a párt miniszterelnök-jelöltjének, országos listavezetőjének, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 12-es egyéni választókerülete országgyűlési képviselőjelöltjének kinyitni a maga készítette savanyú uborkát Monokon a művelődési házban rendezett sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a jelöltet. A kesznyéteni férfi korábban kertjét árammal védte a lopások miatt, s ennek következtében egy tolvajt 2008. július 1-jére virradóra halálos áramütés ért. Az idős embert több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
A menekültekről, a szociális kártyáról és többek között a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról kezdeményezett népszavazást Szepessy Zsolt. 
Vágólapra másolva!

14 kérdésben adott be népszavazási kezdeményezést Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke, Monok korábbi polgármestere. A pártelnök többek között arról szeretne népszavazást, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország ne fogadjon be gazdasági menekülteket?”, „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország ne fogadjon be menekülteket?”.

Szepessy Zsolt már többször próbálkozott népszavazással Forrás: MTI/Vajda János

Nyilvános vita lehet

Szepessy arról is megkérdezné a választókat, hogy „Egyetért-e Ön azzal, hogy csak azok az üzletek legyenek nyitva vasárnap, amelyek szabad akaratukból így döntenek?”, vagy „Egyetért-e Ön azzal, hogy a magyar választópolgárok hiteles tájékoztatása érdekében a választási törvényt úgy kell módosítani, hogy az önkormányzati, országgyűlési és európai parlamenti választásokon induló jelöltek számára kötelező legyen a nyilvános vita egymással szemben, és az a jelölt, aki ezen törvényi kötelezettségének nem tesz eleget, ne indulhasson a választáson?”.

Nem először nyújtott be népszavazási kérdéseket Szepessy Zsolt. Január elején az üzletek vasárnapi zárva tartásáról kérdezte volna az embereket, de a kérdését nem vették nyilvántartásba.