Hónapokig hevert az ágyneműtartóban a halott

2015.06.12. 13:03

Gyógyszerekkel elkábította, majd megfojtotta, utána pedig az ágyneműtartóba rejtette ismerősét, és egyben bűntársát egy férfi. A nő holtteste hónapokig egy ágyneműtartóban hevert, végül a rokonai találtak rá. 

Két ember állt pénteken bíróság el, mert egyikük – a vád szerint – előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel ölt meg egy védekezésre képtelen nőt. Vádlott-társa pedig tudott a tervről, és nem lépett közbe.  

A gyilkossággal vádolt férfi 2013-ban ismerkedett meg a későbbi áldozattal, egy 40 éves prostituálttal. Nem sokkal ezután

megegyeztek abban, hogy rablásokból tartják fenn magukat. A forgatókönyv szerint a férfi ment be a bankokba, a nő pedig a sofőr volt.  2013 tavaszától többször is raboltak.

Kattant a bilincsForrás: PhotoAlto/Laurent Hamels

Még abban az évben, augusztusban Horvátországba mentek, ahol fizetés nélkül akartak elhajtani egy benzinkútról, de elkapták őket. Emiatt a nőt két hétig Rijekában tartották a horvát hatóságok.

Amikor hazajött, összeveszett a férfivel, aki sérelmezte, hogy nem vállalta magára a bűncselekményt, nem tagadta le, hogy ismeri őt, ezért ellene is lejárás indult.

Megbízhatatlannak tartotta a nőt, és úgy döntött, hogy megöli. A tervbe beavatta a szeretőjét is.

A gyilkosság 2013. szeptember 2-án, Gyálon történt. A férfi először tablettákkal elkábította, utána pedig megfojtotta a nőt. A nő halálhörgését a másik asszony végighallgatta, de nem kért segítséget, sőt segített elejteni a holttestet.

A nőt egy franciaágy ágyneműtartójába tették, majd az ágyra párnákat és ágyneműket dobáltak. Az áldozatot hónapokkal később, 2014 január 30-án a rokonai találták meg.

A gyilkosok tárgyalása pénteken kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK