A gyűlölet politikája zsákutca, Orbán Viktor leváltása a cél

Tóbiás József,  az MSZP elnöke mond beszédet a PES konferencián 2015 június 13-án Tóbiás József,  az MSZP elnöke mond beszédet a PES konferencián 2015 június 13-án
Tóbiás József, az MSZP elnöke mond beszédet a PES konferencián 2015 június 13-án
Vágólapra másolva!
Magyarországnak és Európának is változásra van szüksége, a 2018-as kormányváltáshoz pedig az MSZP összefogó ereje szükséges – mondta Tóbiás József szocialista pártelnök az Európai Szocialisták budapesti kongresszusán. A politikus szerint Orbán Viktor gyűlöletpolitikája zsákutca.
Vágólapra másolva!

Kedves barátaim, elvtársak – kezdte beszédét Tóbiás József MSZP-elnök az Európai Szocialisták kongresszusának zárónapján Budapesten. A politikus szerint 1989, a rendszerváltás, a NATO- és az EU-csatlakozás nem lett volna MSZP nélkül, és arról is beszélt, hogy Horn Gyula felismerte: a változatlansággal szemben a sokszor bizonytalan változás is sok szempontból jobb.

Mindenhol változás kell

Ma Magyarországnak változásra van szüksége, és ez, a 2018-as kormányváltás az MSZP összefogó ereje nélkül nem fog sikerülni – mondta Tóbiás. Úgy vélte, Orbán Viktor leváltását a magyaroknak maguknak kell megoldaniuk, de megköszönte a külföld elvi és értékbeli támogatását ebben.

Tóbiás József, az MSZP elnöke nem kímélte Orbán Viktort a kongresszuson Fotó: Szabó Gábor - Origo

A szociáldemokrácia értékei kihívás előtt állnak – folytatta a pártelnök, kitérve arra, hogy a 2008-as válság hatására mindenhol Európában felerősödött a populizmus. Úgy vélte, aki erre vevő, az elkeseredett, de az MSZP nekik is vissza akarja adni a hitüket. "Nekik üzenjük: csökkentjük a társadalmi különbségeket!" – mondta Tóbiás.

Igazságos államot akarnak

A baloldal igazságos államot akar, és felszámolni az egyenlőtlenségeket – jelentette ki Tóbiás, aki kitért arra, hogy a kongresszus résztvevői, "az európai szocialista pártok Budapesten együtt vannak otthon, míg

Az MSZP elnöke már a baloldal 2018-as kormányváltó győzelmére készül Fotó: Szabó Gábor - Origo

Orbánról a szocialisták elnöke azt mondta, hogy idegengyűlölő, radikális és gyűlöletkeltő politikus, de arra figyelmeztetett, hogy "a gyűlöletpolitika zsákutca". Erről régen megtanultuk, hogy nem vezet sehová – tette hozzá Tóbiás József.

A pártelnök az euroszkepticizmus erősödéséről is beszélt. Kifejtette, hogy: "Míg 25 éve ahhoz kellett bátorság, hogy nyugatos, esélyteremtő, demokratikus közösséghez tartozzunk, most többre van szükség, formálni kell Európát: több együttműködés, szélesebb demokratikus döntéshozatal kell."