Ne féljen a döglött balatoni haltól

haltetem új
haltetem új
Vágólapra másolva!
A halászati őrök és a halászok folyamatosan gondoskodnak a tetemek begyűjtéséről a nyári időszakban is - közölte az Origóval a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Szári Zsolt. A szakember hozzátette: aki ennek ellenére haltetemmel találkozik a vízben, azonnal értesítse a munkatársukat. A Balatonnál egyébként nincs rendkívüli helyzet, sőt az idén lényegesen kevesebb hal hullott el. 
Vágólapra másolva!

Ahogyan arról az Origo beszámolt, egy hatalmas busatetemet emeltek ki a vízből szombaton, Balatonszabadi partján. Az elpusztult állat csaknem egyméteres volt. Az egyik olvasónk fotót küldött az esetről. A képért cserébe egy 10 ezer forintos ClickShop-kedvezménykuponnal ajándékoztuk meg.

Ketten húzták a méretesre nőtt haltetemet a vízből Forrás: Görög András

Sőt, ma kaptunk még egy fotót egy másik olvasónktól. Az alábbi kép Balatonföldváron készült, szintén egy méretes busatetemről. Ezért a képért is jár a 10 ezer forintos ClickShop-kedvezménykupon.

Újabb méretes busatetemre bukkantak a Balatonnál Forrás: olvasói fotó/Csépke Adrienn

Kerestük a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, hogy megtudjuk, mit kell tennünk akkor, ha egy haltetemmel találkozunk a part mentén vagy a vízben.

Szári Zsolt az Origónak azt mondta, hogy ilyenkor azonnal szólni kell a strandfelügyelőknek, gondnokoknak, hogy emeljék ki a tetemet a vízből, illetve a társaság központi telefonszámán (+36 84 519-640) is bejelenthetik az esetet.

Szári Zsolt hozzátette, az elhullott példányokat minden esetben a munkatársai szállítják el a helyszínről, majd a végső megsemmisítést az állatifehérje-feldolgozó, az ATEV Zrt. végzi.

Kevesebb hal hullott el

A szakember elmondta azt is, hogy nincs rendkívüli halpusztulás a Balatonnál, ami nyáron egyébként sem jellemző, ráadásul lényegesen kevesebb hal hullott el a tavaszi időszakban is. Szári Zsolt emlékeztetett, hogy tavaly ilyenkor 30 ezer gardatetemet gyűjtöttek össze a tónál, idén azonban rendkívüli helyzet nem állt elő, így a közelmúltban - ahogyan fogalmazott -

Busatetem a Balatonban, Gyenesdiás közelében Forrás: MTI/Varga György

Tavasz végén egyébként természetes jelenség egy bizonyos fokú halpusztulás, ami elsősorban a keszeget, a busát és az angolnát szokta érinteni. A halelhullás legfőbb oka, hogy a rossz kondícióban lévő vagy valamilyen betegség miatt (parazita, bakteriális, vírusos jellegű betegség) legyengült egyedek nem bírják a hőmérséklet hirtelen emelkedését.

Nem kell félni a halbetegségektől

Szári Zsolt az olvasónk által küldött fotó kapcsán azt mondta, hogy az elhullott busa feltehetően

egy idősebb példány lehetett, ami több ok miatt is elpusztulhatott,

hozzátéve, hogy szerinte az ilyen képek közlése legfeljebb hisztériakeltésre alkalmasak a strandolni vágyók körében.

Fürdőzők figyelik az óriási haltetemet Forrás: Görög András

A fürdőzőknek egyébként nem kell fertőzéstől tartaniuk, ha egy elpusztult tetemmel találkoznak a vízben, mert

a halbetegségek minden esetben veszélytelenek az emberre.

Sőt, legtöbb eseten a betegségek fajspecifikusak, azaz csak az arra érzékeny halfajt betegítik meg - hangsúlyozta kérdésünkre Szári Zsolt.

Küldjön ön is fotót vagy videót a szerkesztőségünkbe! Ha a felvételt felhasználjuk, akkor megajándékozzuk! További részleteket itt olvashat!