Szembesített, majd kivonult az MSZP

2015.06.17. 11:11

Szembesítette hibáival az Orbán-kormányt az MSZP a parlamentben, a bevándorlásról szóló parlamenti vitában, mondván: kampányával a kormány a korrupcióról és a nyomorról próbálja elterelni a figyelmet. L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára azzal válaszolt, hogy a szocialisták "demagógiacunamit" folytatnak. Az MSZP képviselői ezután kivonultak az ülésről.

Éles, bekiabálásokkal tarkított vita alakult ki Harangozó Tamás (MSZP) és L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára között abban a parlamenti vitában, ami a Fidesz által benyújtott törvénymódosító javaslatról folyt. Ez lehetőséget teremtene a kormánypártok szerint a nagyszámú illegális bevándorlás megfékezésére.

MSZP: Ez csak figyelemelterelés

Az MSZP-s Harangozó Tamás szerint a kormány a bevándorlásellenes kampánnyal a szegénységről, a korrupcióról, az egészségügy, az oktatás állapotáról és a kivándorlásról akarja elterelni a figyelmet. Úgy vélte,  a kampány célja, hogy azok a milliók, amelyek a létminimum alatt élnek, féljenek és gyűlölködjenek,  mert addig sem veszik észre, hogy a nyomoruk oka a Fidesz.

Harangozó Tamás szerint csak figyelemelterelés a kormány bevándorlásellenes kampányaFotó: Szabó Gábor - Origo

Harangozó szerint az emberek nem a bevándorlók miatt nem kapnak időpontot vérvételre vagy kell évekig várniuk egy műtétre. Bírálta az oktatási rendszert is, amely szerinte visszarepíti az országot a középkorba. Úgy vélte, a kormánypártok oligarchái nem bírják abbahagyni "az ipari lopást". Azt is mondta, hogy a kormány nem képes itthon tartani a fiatalokat.

Fidesz: Ez meg demagógiacunami

L. Simon László a válaszában "demagógiacunaminak" értékelte az ellenzéki képviselő felszólalását, aki szerinte nem akarja tudomásul venni, milyen válságterületek vannak az országban. Úgy vélte, hogy az ellenzékiek is érzékelik már, hogy a bevándorlás súlyos probléma. Hozzátette, hogy az uniós kvótarendszerrel még több bevándorló érkezne.

L. Simon László visszautasította a szocialisták bírálatát, és demagógiát emlegetettFotó: Polyák Attila - Origo

A korrupcióról szólva a Miniszterelnökség államtitkára arról beszélt, hogy a szocialisták ez ügyben tett egyetlen feljelentése sem állja meg a helyét. Visszautasította az oktatáspolitikára vonatkozó kijelentéseket is.  L. Simon László az MSZP-t is bírálta, mondván: az "önök soraiban" a pártállam vezetői ülnek.

Az MSZP-s képviselők szembesítettek, majd elhagyták az üléstermetFotó: Szabó Gábor - Origo

Az első sorban ülő szocialista képviselők felhajtották laptopjaik fedelét, és a kormány bevándorlásellenes plakátjaira hasonlító feliratokkal üzentek a Fidesznek: szembesítették a kormánypártokat a hibáikkal. A plakátok felirata ez volt: szegénység, kivándorlás, korrupció, káosz az oktatásban, káosz az egészségügyben. Végül a szocialisták kivonultak a teremből.

Az Origo tudósításában itt követheti percről percre a parlamenti ülésnap eseményeit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK