Magyarország megvédi Európát a bevándorlóktól

Orbán Viktor; FICO, Robert; SOBOTKA, Bohuslav; HOLLANDE, Francois Pozsony, 2015. június 19.
Orbán Viktor miniszterelnök, Francois Hollande francia államfő, Robert Fico szlovák kormányfő, Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök és Tomasz Siemoniak lengyel véd
Pozsony, 2015. június 19. Orbán Viktor miniszterelnök, Francois Hollande francia államfő, Robert Fico szlovák kormányfő, Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök és Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes (b-j) a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökei Francois Hollande részvételével tartott tanácskozása utáni sajtótájékoztatón Pozsonyban 2015. június 19-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Az illegális bevándorlás bűncselekmény, és Magyarország nem engedi, hogy határain bűncselekményeket kövessenek el, ezért a határait és ezzel Európa külső határait is meg fogja védeni - jelentette ki Orbán Viktor Pozsonyban a visegrádi négyek tanácskozása után.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor szerint ma az európai országok közül Magyarországra nehezedik a legnagyobb migrációs nyomás, amit az is mutat, hogy az országba az idei év első öt hónapjában több mint 50 ezer bevándorló érkezett, több, mint Olaszországba vagy Görögországba.

A magyar miniszterelnök újságírói kérdésre elmondta: Magyarország nem fog segítséget kérni határai megvédéséhez, mert kötelességének tekinti, hogy azt megtegye.

Orbán Viktor miniszterelnök, Francois Hollande francia államfő, Robert Fico szlovák kormányfő, Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök és Tomasz Siemoniak lengyel védelmi miniszter, a visegrádi négyek Francois Hollande részvételével tartott tanácskozásán Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Elutasítják a menekültkvótákat

A visegrádi négyek (Szlovákia, Magyarország, Csehország és Lengyelország) az Európai Unió által szorgalmazott menekültkvótákat elutasító közös álláspontot fogalmaztak meg.

"Elutasítjuk a kötelező kvótákat, mert úgy hisszük, hogy

amit az Európai Bizottság javasol, az ellentétben van az önkéntességnek az Európai Tanács által képviselt elvével

" - szögezte le Robert Fico szlovák kormányfő a tanácskozást követő közös sajtótájékoztatón a tárgyalás témáit és eredményeit ismertetve.

Hozzátette: kiemelten foglalkoztak azzal, hogy Magyarországot milyen rendkívüli - Olaszországnál és Görögországnál is nagyobb - mértékben érinti az illegális bevándorlás problémája, és egyetértettek abban, hogy ezt a különleges helyzetet mindenkinek figyelembe kell vennie.

Pintér Sándor készíti elő a vasfüggönyt

A kormány utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar–szerb határ lezárását egy négy méter magas kerítéssel, ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be szerdán, a kormányülés szünetében tartott kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszter közlése szerint 175 kilométer hosszú határszakaszról van szó. A belügyminiszternek jövő szerdáig kell elvégeznie a határ fizikai lezárásával kapcsolatos előkészítési munkákat. Július 1-jén a magyar és a szerb kormány csúcstalálkozót tart, amelyen részletesen tájékoztatni fogják a szerb felet a magyar intézkedésekről.