Bejött az idegenellenesség a Fidesznek, ismét erősödik

2015.06.20. 11:18

Főként idegenellenes bevándorláspolitikája - amit az ellenzéki pártok többsége idegengyűlölőnek tart - tette népszerűbbé az utóbbi időben a Fideszt. Ez a Századvég legfrissebb elemzéséből derül ki, ami a kormánypárt erősödését mérte júniusban. 

Nőtt a kormánypártok támogatottsága júniusban: a Fidesz-KDNP fölénye stabil, a biztos pártválasztók 40 százaléka szavazna rájuk - derül ki a Századvég legfrissebb felméréséből. A Napi Gazdaság által közzétett adatok szerint a választók többsége a kormány szigorúbb bevándorláspolitikája mellé állt.

Erősödésnek indultak

Júniusban a kormánypártok támogatottsága a teljes népesség körében 30 százalékon áll – ezt mutatja a Századvég elemzése. A Fidesz-KDNP-t 16 százalékkal a Jobbik, majd az MSZP (8 százalék), illetve az LMP (6 százalék), a DK (5 százalék) és az Együtt (2 százalék) követi. A megkérdezettek 32 százaléka vallotta magát bizonytalannak, illetve nem válaszolt.

A biztos pártválasztók köré­ben a kormánypártok támogatottsága júniusban 40 százalék. Második helyen itt is a Jobbik áll 27 százalékkal, majd az MSZP jön (15 százalék), őket a DK (8 százalék) és az LMP (6 százalék) követi, végül az Együtt zárja a sort 2 százalékos eredménnyel.

Az idegenek és az szja

A Napi Gazdaság szerint a Századvég közvélemény-kutatása két olyan pontot talált, amelyben a magyar választók döntő többsége a kormány mellé állt az elmúlt hónapban: ez a bevándorlás kérdése és az szja-csökkentés. A felnőttek 74 százaléka vár el szigorúbb bevándorlási szabályokat, míg a személyi jövedelemadó 2016-os csökkentését a megkérdezettek 71 százaléka támogatja.

A kormány bevándorláspolitikája, úgy tűnik, elnyerte a választók jelentős részének tetszésétForrás: AFP/Bulent Kilic

Nemrég ugyancsak a Századvég készített felmérést a sok ellenzéki bírálatot kapott állami plakátkampányról. Mint arról az Origo is beszámolt, a megkérdezettek többsége egyetértett a plakátok állításaival, bár legkevésbé a "Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!" állítás nyerte el a tetszésüket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK