Az Együtt felszólítja Lánczi Tamást, Habony Árpád munkatársát, hogy azonnal mondjon le a BAT Pécsi Dohánygyár Kft-nél betöltött felügyelőbizottsági helyéről. Az Együtt új pályáztatást követel a trafikellátó ügyében.
Pozícióhalmozás
A Századvég vezető elemzőjeként ismert Lánczi Tamás, aki Habony Árpád londoni vállalkozásának ügyvezetője is, felügyelőbizottsági tag lett a BAT Pécsi Dohánygyár Kft-ben, majd ez a cég konzorciumban a Continental leányvállalatával rendkívül alacsony koncessziós díjért kapta meg a dohányáruk nagykereskedelmének monopoljogát – írja a Népszabadság.

Mint a lap kiemeli, verseny nem volt, a BAT-leány és a kormányközeli Continental konzorciuma egyedül adhatott ajánlatot, a versenytörvényt pedig úgy kerülték meg, hogy Orbán Viktor nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánította a trafikellátót.

Ötszázmilliárd a tét
Az Együtt szerint az állami trafikellátó nemzetstratégiai jelentőségűvé nyilvánítása semmi másról nem szól, mint hogy a kiskereskedelem után a fideszesek a dohány-nagykereskedelmet is lenyúlják – írja az Együtt. Évi ötszázmilliárdos piac ez, melyet mostantól Habony Árpádékon keresztül Orbán Viktor ellenőriz – olvasható az ellenzéki párt közleményében.