Viktor! Vedd már észre! Ezek maffiózók!

2015.06.25. 12:16

Néha tényleg úgy érzem, kitinpáncélt kell növesztenünk, hogy elviseljük mindazt a gyalázatot, amit ezek a gazemberek ránk ragasztanak – írta közösségi oldalán Tiffán Zsolt, a Fidesz egyik baranyai országgyűlési képviselője.

Tiffán Zsolt egy hétvégi ormánsági biciklitúra kapcsán írt kemény hangvételű posztot. Az eseményre annak ellenére sem megy el, hogy az az Ormánságban lesz, de azt kívánja, hogy sokan vegyenek részt rajta, és lássák, érezzék az Ormánság szépségét.

Nem tűri a megalázást

Hogy ő maga miért nem vesz részt az eseményen, azt hosszasan és nyers szavakkal elemezte: "Mert nem tűröm el, hogy engem és társaimat – akik a szívünket kitettük az Ős-Dráva program sikere érdekében – nap mint nap megalázzanak! Többek között olyan politikai szereplők, akik a közéleti kurválkodáson kívül semmihez sem értenek, és semmit nem tettek még le az asztalra" – írta Tiffán Zsolt, aki büntetett előéletű firkászokról és a nekik megrendelést adó – sokszor kormánypárti – politikusokról is megemlékezett. Szerinte két emberről van szó, akik nem is egy pártban politizálnak, viszont "ők osztják le a lóvét". 

Viktor! Vedd már észre!!!Ezek maffiózók!!!!  – fakadt ki a képviselő, aki úgy érzi, kitinpáncélt kell növesztenie, hogy elviselje a "gazemberektől rá ragasztott gyalázatot". 

Politikai hobbitok

"Teljes skizofrénia, hogy (pártfüggetlenül) nyalják a seggét politikai hobbitoknak egy - egyébként dicséretes - rendezvény miatt, mindeközben a megvalósult projekt elindítói a XXI. század verbális máglyáin végzik. Helyosztás zajlik: egyszer ez, egyszer az az erős ember. Ha valaki persona non grata, akkor társai az ellenzéki sajtó segítségével próbálják lejáratni" – írta Tiffán Zsolt. A képviselő szerint az Ős-Dráva program kivételével semmilyen fejlesztés nincs a Dél-Dunántúlon, miközben Kelet-Magyarország és Észak-Dunántúl több tízezer munkavállalót foglalkoztató autógyárakat, üzemeket, autópályákat épít. 

Kihelyezett kormányülés Kémesen 2013-ban, Orbán Viktor miniszterelnököt Tiffán Zsolt, a Baranya megyei közgyűlés akkori elnöke fogadtaForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Magukra hagyták a polgári köröket

Tiffán nehezményezi, hogy a Fidesz magára hagyta a polgári köröket, és elege van abból, hogy a kormánypárt mindenre barátkozós szöveget lök. Egyedül Orbán Viktort tartja olyan személynek, aki, ha kell, a világgal szembeszáll a magyarok védelmében. "Hogyan harcoljon ő, ha Dél-Dunántúl semmit sem tesz a saját boldogulása érdekében?" – teszi fel a kérdést a képviselő, akinek az Ős-Dráva program kapcsán naponta kell megküzdenie a „mit-miért-nem tökfilkókkal". "Azért van ez, mert nem jó a személyzeti politikánk. Nem is volt jó soha" – fogalmazott.

Tiffán ZsoltForrás: Kaunitz Tamas Www.Afstudio.Hu

"Most kell magunkba nézni"

"Most kell magunkba nézni, mielőtt nekimegyünk a 2018-as nagy harcnak! Ha ezt nem tesszük meg, ránk telepszik a "nyilasávós" söpredék, akinek pojácái hetente tolják a képünkbe a politika totális gátlástalanságát és sunyiságát! El kell újra menni a polgári körökhöz, és beszélgetni velük! Különben a Jobbik a maga álszentségével elviszi őket" – írta ki közösségi oldalára Tiffán Zsolt.