Fának csapódott az autó, két fiatal halt meg Tiszaújvárosnál

Vágólapra másolva!
Két fiatal férfi halt meg egy közlekedési balesetben vasárnap kora reggel Tiszaújvárosnál, a 35-ös úton.
Vágólapra másolva!

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között az út menti árokba hajtott, majd fának csapódott.

A balesetben a két férfi a helyszínen életét vesztette.

A helyszínelés és a műszaki mentés tart, a forgalmat csak egy rövid szakaszon korlátozzák.