Kiütéssel győzött Szabó Péter

szavazóurna
Vágólapra másolva!
Szabó Pétert (független) választották meg polgármesternek a Somogy megyei Szentgáloskéren. 
Vágólapra másolva!

Az időközi önkormányzati választáson a település 427 választásra jogosult lakosa közül 286-an adták le voksukat (66,98 százalékos részvétel) a három független jelöltre.

A szavazatok mindegyike érvényes volt. Szabó Péter eddigi alpolgármester 210 (73,43 százalék), Vati Lilla vállalkozó 58 (20,28 százalék), Szabó Lászlóné korábbi testületi tag 18 (6,29 százaék) voksot kapott.

Sokan mentek el szavazni Szentgáloskéren Forrás: MTI/Marjai János

A mintegy 500 lakosú településen azért kellett időközi választást tartani, mert a tavaly októberben megválasztott Egerszegi Ferenc (független) polgármester márciusban – megromlott egészségi állapota miatt -–lemondott posztjáról.