Lezárták az alsó rakpartokat néhány szakaszon

Budapest, 2015. július 3.
A német Florian Berger repül a Duna felett a Red Bull Air Race hétvégi futamának szabadedzésén Budapesten, az Országház előtt 2015. július 3-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Budapest, 2015. július 3. A német Florian Berger repül a Duna felett a Red Bull Air Race hétvégi futamának szabadedzésén Budapesten, az Országház előtt 2015. július 3-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A Budai alsó rakpartot és a Pesti alsó rakpartot is lezárják pénteken napközben, valamint a Lánchídra sem lehet majd autóval felhajtani - derül ki a Budapesti Közlekedési Központ közleményéből. 
Vágólapra másolva!

Lezárták a Lánchidat és a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és a Döbrentei tér között. A korlátozás délután fél 5-ig lesz érvényben.

A hétvégi Red Bull Air Race egyik pilótája gyakorol a Duna felett, Budapesten pénteken napközben Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A Pesti alsó rakpart pedig a Szent István park és az Eötvös tér (Lánchíd) között egészen pénteken 18:30-ig zárva marad. A D11-es és D12-es hajójárat este 6-ig rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér (Margit híd) és Újpest, Árpád út, illetve Rómaifürdő között közlekedik.

Pénteken 22 órától hétfőn hajnalig lezárják a Budai alsó rakpartot az Üstökös utca és a Rákóczi híd között, a Pesti alsó rakpartot pedig a Szent István park és a Szabadság híd között.

A német Florian Berger repül a Duna felett a Red Bull Air Race hétvégi futamának szabadedzésén pénteken Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Szombaton 9.30 és 17.45 között, vasárnap pedig 11.30-tól 18.30-ig a Lánchidat, a Széchenyi felső rakpartot és a Széchenyi István teret. Budán lezárják az Alagutat, a Clark Ádám teret, a Fő utcát a Clark Ádám tér és a Csalogány utca között, a Bem rakpartot a Lánchíd és a Batthyány tér között, a Batthyány utcát a Gyorskocsi utca és a Fő utca között. Szintén lezárják a Lánchíd utcát, az Ybl Miklós teret, az Apród utcát, a Jégverem utcát, a Halász utcát, a Pala utcát, az Öntőház utcát.