Nő miatt késeltek Kondoroson

Vágólapra másolva!
A régi és az új élettárs akaszkodott össze, mindketten kórházba kerültek a verekedés után.
Vágólapra másolva!

Emberölés kísérlete miatt indított eljárást a Békés megyei rendőr-főkapitányság, miután pénteken megkéseltek egy férfit Kondoroson.

Villant a kés

A bűnügy hátterében féltékenység áll: egy helyi nő 63 éves új barátja veszett össze az asszony korábbi, fiatalabb partnerével. A vita hevében

az idősebb férfi késével döfött is, majd verekedni kezdtek.

Kórházba kerültek

Dulakodás közben az idősebb támadó szintén megsebesült, őt súlyos, míg vetélytársát életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba az összecsapás után.

A gyanúsítottat ellátása után a békési nyomozók őrizetbe vették és kihallgatták, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását.