Több katonai szervezetből is részt vesznek katonák a Magyar Honvédség Iraki Kiképzés-biztosító Kontingensében, lesz köztük lövész, logisztikus, egészségügyi dolgozó - például pszichológus -, valamint tábori lelkész is - mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök.

A terrorszervezet elleni, több mint hatvan országból álló nemzetközi koalícióhoz az Egyesült Államok felkérésére Magyarország is csatlakozott az Országgyűlés döntése nyomán.  A parlament felhatalmazása 2017. december 31-éig egy 150 - váltási időszakban 300 - tagú katonai kontingens létrehozására, az Iraki Köztársaság területén lévő erbili kiképzés-koordináló központ felelősségi területén való állomásoztatására terjed ki.

A kontingens megalakításáért és felkészítéséért felelős katonai szervezet a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár, így az állomány is nagyrészt onnan kerül ki, de mellettük a Magyar Honvédség több szervezetéből is csatlakoznak a misszióhoz.

A magyar egység március 25-én kezdte meg a felkészülést. A logisztikai előkészítő részleg már kint tartózkodik a helyszínen. A kontingens további tagjai két ütemben csatlakoznak hozzájuk. Az első kötelék júliusban, a többi magyar katona augusztusban megy ki Irakba. A kontingens váltását jövő januárra tervezik.

 

A Magyar Honvédség iraki szerepvállalását korábban többen is vitatták. Benkő Tibor erre reagálva azt mondta: örök vita lesz, hogy részt kell-e vállalni külföldi konfliktusok rendezésében. Az Országgyűlés azért támogatta Magyarország szerepvállalását, mert az ilyen problémákat helyben kell kezelni, különben Magyarországra fog begyűrűzni a probléma. Például oly módon, hogy a terrorszervezetek miatt instabillá vált országokból a magukat veszélyben, kilátástalan helyzetben érzők tömegesen menekülnek majd országukból, keresnek maguknak új hazát.

Behozzák a csapatzászlót a kabuli nemzetközi repülőtér őr- és biztosító kontingensnek, valamint a Puli-Humriban szolgált utolsó váltásnak a visszafogadó ünnepségénForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Ugyanakkor olyan elvekért harcolunk, amelyeket nem adhatunk föl. Magyarország, a magyar Országgyűlés azért döntött úgy, hogy csatlakozik ehhez a koalícióhoz, mert úgy tartja, kötelességünk fellépni az értékrendünket megtámadó, keresztényeket gyilkoló, embertelen terrorszervezet ellen - emelte ki.

Magyarország több mint húsz külföldi misszióban vesz részt, több mint 700 katonával - mondta Benkő Tibor. Hozzátette: folyamatosan csökkentettük részvételünket az afganisztáni misszióban, és ezt a jövőben sem akarjuk növelni. A Magyar Honvédség számára továbbra is prioritás a balkáni szerepvállalás, amelyben növeltük részvételünket - emelte ki a honvéd vezérkari főnök.