Az oroszok már a metróban vannak

2015.07.08. 14:07

Az orosz Metrowagonmash újíthatja fel a budapesti 3-as metró járműparkját mintegy 66 milliárd forintért. Ez több, mint amennyi hitel felvételét engedélyezte e célra a fővárosnak az állam, így a fővárosnak még 9-10 milliárdot kell előteremtenie. A felújítás után a 37 metrószerelvény további 25 évig használható.

Sürgősen elő kell teremtenie a fővárosnak 9-10 milliárd forintot, ugyanis a rendelkezésre álló 60 milliárdos bankhitelnél ennyivel többért vállalta csak a tendernyertes orosz cég, hogy felújítja a 3-as metró régi, szovjet gyártmányú járműveit. A felújított szerelvények 2017-től állnak forgalomba.

Egyedül maradtak, győztek

Győztest hirdetett szerdán a BKV Zrt. igazgatósága a 3-as metró felújítására kiírt tenderen. A cég közlése szerint a metróvonal járműparkjának korszerűsítését a Metrowagonmash cég végezheti el, az orosz társasággal július 20-án írják alá a 220 millió euró értékű szerződést.

A 3-as metró egyik régi, 2011-ben kiégett metrókocsijaForrás: MTI/Máthé Zoltán

A BKV tavaly novemberben írt ki tendert a napi mintegy félmillió utast szállító metróvonal elöregedett, szovjet gyártmányú - átlagosan 35 éves - kocsijainak felújítására. Időközben pedig a kormány is engedélyezte a fővárosnak, hogy 60 milliárd forintnyi hitelt vegyen fel a beruházásra.

75 milliárdot kell visszafizetni

A 15 éves futamidővel bíró hitel - amelynek kamata ez idő alatt 15 milliárd forint - összege azonban BKV által közölt adatok szerint kevés lesz, mivel a Metrowagonmash 220 millió eurós ajánlati ára napi árfolyamon több, mint 69 milliárd forint. Az Origónak adott interjúban Tarlós István azt mondta, az esetleges különbséget a fővárosnak kell kigazdálkodnia.

Tarlós István főpolgármester szerint a különbséget a fővárosnak kell előteremtenieFotó: Polyák Attila - Origo

A tender iránt egyébként 22 cég érdeklődött, de végül csak hét adott be ajánlatot. Közülük öt jelentkező - Skinest Rail, Skoda Transportation, Alstom Transport, Mertrowagonmash, Construcciones y Auxiliar de Ferrocarriles (CAF) - felelt meg a feltételeknek. A kieső két jelentkező a BKV szerint "a megalapozott szakmai döntést nem vitatta".

Sorban kiestek a többiek

Az öt, versenyben maradt cég közül a tárgyalási alapot jelentő második körben az Altsom már nem vett részt. A maradék négy pályázó közül a háromfordulós tárgyalásos eljárás után három kiesett: a Skoda, a CAF és a Skinest Rail. A Skoda és a CAF elállt a végleges ajánlattól, a Skinest Rail ajánlatát pedig műszaki okokból érvénytelennek nyilvánította a BKV-s bírálóbizottság.

Az avatási ünnepség résztvevői beszállnak a Mityiscsi Vagongyár MV3-as gyártmányú metrószerelvényébe a 3-as metró új, két és fél kilométeres szakaszának átadása után az Élmunkás téri (1989 után: Lehel téri) metróállomásonForrás: MTI/Tóth Gyula

A bírálóbizottság ezután megállapította, hogy a Metrowagonmash ajánlata a hiánypótlást követően mindenben megfelel az előírásoknak, majd egyetlen érvényes ajánlattevőként az orosz céget nyilvánították győztesnek. A Metrowagonmash 37 darab, hat kocsiból álló szerelvény felújítását vállalta 219 199 524 euróért. Garantálják, hogy a felújított korszerű járművek élettartama 25 év.

A BKV közölte, hogy július 20-án írják alá a Metrowagonmash-sal a szerződést. Az első szerelvények 16-18 hónap múlva megérkeznek, majd a prototípus-szerelvények sikeres próbái után havonta két felújított szerelvény állhat forgalomba. Ez azt jelenti, hogy az elsőkön 2017 elején lehet utazni, az utolsók pedig 2018 nyarán érkeznek meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK