Élete végéig börtönben lesz a mórahalmi gazda gyilkosa

Vágólapra másolva!
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy erdélyi férfit, aki egy társával 2012-ben megölt egy mórahalmi gazdát.
Vágólapra másolva!

40 évig biztosan rács mögött lesz

A táblabíróság társtettesként,

nyereségvágyból és különös visszaesőként elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek a jelenleg 37 éves Zsiga Viktort.

Társait is elítélték

A férfi gyilkosságban részt vevő társa, Dobos György társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölésért 14 év 6 hónap fegyházbüntetést kapott. A bűncselekményhez tippet adó Gábor Samut pedig felbujtóként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, és ezért három és fél év börtönbüntetéssel sújtotta.

Italozás után gyilkoltak

Az ítélet szerint az analfabéta Dobos György és társa, Zsiga Viktor a Maros megyei Ákosfalváról származnak, de hosszabb-rövidebb ideje már Mórahalmon éltek, ahol mezőgazdasági munkából tartották fenn magukat. Dobos György az áldozattal szomszédos tanyán dolgozott, és néha át is ment a későbbi áldozathoz.

A bűncselekmény napján vásárt tartottak a homokháti kisvárosban, a vádlottak pedig napközben italoztak. A gyilkossággal vádolt két férfi az eljárás során azt állította, szintén Mórahalmon élő ákosfalvi ismerősük,

a harmadrendű vádlott Gábor Samu beszélte rá őket arra, hogy rabolják ki az átlagosnál módosabbnak gondolt gazdát.

Feszítővassal vágták fejbe

A két elkövető késő éjszaka a tanyához ment, kihívták az áldozatot, lesből egy feszítővassal fejbe csapták, majd együtt bántalmazták a férfit, olyan súlyosan, hogy az a helyszínen meghalt.

A halálos ütést – a szakértő véleménye szerint – Zsiga Viktor mérte az áldozat fejére.

Ezután az elkövetők átkutatták az épületet, és

több mint 330 ezer forint készpénzt, valamint különböző értéktárgyakat vittek el.

A táblabíróság döntésével enyhítette az első fokon eljáró törvényszék által a másod- és a harmadrendű vádlottra kiszabott büntetést. Zsiga Viktor esetében a tényleges életfogytiglan helyett lehetővé tette feltételes szabadságra bocsátását, Gábor Samu büntetését pedig másfél évvel mérsékelte.