Hobbijogvédőktől óv az Alkotmánybíróság elnöke

Lenkovics Barnabás Budapest, 2015. március 1.
Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság (Ab) napokban hivatalba lépett új elnöke interjút ad az MTI-nek hivatalában 2015. február 26-án.
MTI fotó: Szigetváry Zsolt
Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság új elnöke
Vágólapra másolva!
Vannak a minőségi újságírók és a hobbijogvédők - utóbbiak Lenkovics Barnabás szerint visszaélnek a közérdekű adatigénylés jogával a közösség rovására és költségére. Az Alkotmánybíróság elnöke szerint ők fizetett forradalmárok. Lenkovics elismerte, hogy fideszesekkel töltötték fel az Alkotmánybíróságot, de úgy vélte, ők már inkább alkotmánybírók, mint fideszesek.
Vágólapra másolva!

A világot elárasztó menekültekről, 6-800 ezer külföldön dolgozó magyarról, fizetett hobbijogvédőkről és a Fidesz holdudvarának tagjaival feltöltött Alkotmánybíróságról is beszélt a testület elnöke egy interjúban. Lenkovics Barnabást élesen bírálta emiatt Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.

Polt mellé került Lenkovics

Riasztónak és szégyenletesnek nevezte Szigetvári Viktor az Alkotmánybíróság elnökének szavait, utalva arra az interjúra, amit a Mandinernek adott Lenkovics Barnabás, a testület elnöke.

- hasonlította az Együtt elnöke a legfőbb ügyészhez az AB elnökét.

Riasztó és szégyenletes interjút adott a Mandinernek Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke. Ezzel a mai szö...

Posted by Szigetvári Viktor on 2015. július 13.

Szigetvári Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: Lenkovics Polt mellé került arra a polcra, "ahol a kormányváltás utáni alkotmányos forradalom esetén helyben nem hagyható szereplők sorakoznak". Az ellenzéki politikus az interjú alapján úgy vélte, Lenkovics "nem a magyar alkotmányosságot védi, még csak nem is a Fideszt, hanem saját, gyáva túlélését".

Fizetett hobbijogvédők

Szigetvári bírálta, ahogy Lenkovics a közérdekű adatigénylés szigorítása mellett áll. Az elnök azt mondta:

Hozzátette, "valószínűleg szükség van rájuk, máskülönben nem finanszíroznák őket. De az, hogy a közösség rovására, annak költségére gyakorolják a jogaikat, kicsit furcsa."

Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az interjú végén az elnök azért jelezte: ennél talán lenne jobb megoldás. Arra a kérdésre, hogy nem lenne-e egyszerűbb minden közérdekű adatot feltölteni egy helyre, úgy fogalmazott: "Nagyon is elképzelhetőnek tartok egy ilyet rendszert. Ha a politika is egy piac, akkor a politikai marketing és reklám szempontjából is sokkal hasznosabb és praktikusabb megoldás volna."

Az AB elfideszesedéséről

A Fidesz által 2010-ben megszerzett kétharmados parlamenti többség hatására nemcsak új alaptörvény készült, de jelentősen átalakultak a viszonyok az Alkotmánybíróságban is - fejtette ki Lenkovics. Arra a kérdésre, hogy fideszes lett-e a testület, azt válaszolta, egyáltalán nem lett az.

Az Alkotmánybíróság tagja lett például Stumpf István, az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere is Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

„Hogy a Fidesz saját politikai holdudvarából is beültetett néhány embert alkotmánybírói székbe? Ez igaz” - ismerte el.

- magyarázta az AB elnöke.

Kerítés és melegházasság

Az Együtt-elnök Szigetvári Viktor Facebook-bejegyzésében felhívta a figyelmet arra, ahogy Lenkovics szerinte a szerb-magyar határon épülő kerítés ügyében „gyáva egyenes mondatot mondani, és közben pedig teljesen elkeni az emberi jogok és a menekültekkel szemben emberi bánásmód szempontjait”.

Szigetvári Viktor élesen bírálta az Alkotmánybíróság elnökét Fotó: Bielik István - Origo

Az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságának a melegházasságot engedélyező döntése okán érintette a témát Lenkovics Barnabás is. Azt mondta, elképzelhető egy ilyen döntés akár Magyarországon is, de felhívta a figyelmet:

Hiába foglalnánk törvénybe, hogy férfinek férfitől gyermeke foganhat, attól az még nem lehetséges, habár a törvény papírja ezt elbírja.

Ugyanakkor azt is megjegyezte: „érdekes abszurditás, hogy miközben a heteroszexuálisok körében a házasságok száma csökken, a meglévő házasságok pedig tömegesen bomlanak fel, a homoszexuálisok körében a házasság iránti igény egyre erősödik”.