Bedrogozva vezetett az embercsempész

Vágólapra másolva!
Magyar embercsempészt fogtak el a rendőrök Szeged-Kiskundorozsmán. A 42 éves férfi kábítószer-fogyasztás után vezette az autójával, amiben tíz határsértőt szállított - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Jászai Linda elmondta, a járőrök az autót Szeged-Kiskundorozsmán, a Kettőshatári úton állították meg. A sofőr gyors drogtesztje pozitív eredményt mutatott. A férfi azt mondta, hogy egy nappal korábban kábítószert fogyasztott - tudatta a főhadnagy.

A 42 éves férfi ellen jogellenes tartózkodás elősegítése, kábítószer birtoklása, valamint járművezetés bódult állapotban vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.