Fel sem szólalt a parlamentben, 55 milliót keresett

2015.07.15. 08:20

Egyszer sem szólalt még fel az Országgyűlésben a fideszes Bíró Márk. 2010-ben választották be. Egyes számítások szerint hallgatásával eddig mintegy 55 millió forintot keresett. 

Bíró Márk a neki járó fizetést és juttatást mindig felvette. A fideszes képviselő az előző ciklusban Nógrád megyei listáról jutott be, ezért – a Blikk számításai szerint – négy éven át havi 394 230 forintos alapfizetése mellé 414 ezres választókerületi pótlékot is kapott, hozzá a 116 ezer forintos lakhatási támogatást. Az új ciklusban pedig havi bruttó 748 ezer forintot keres.

Bíró Márk, a Fidesz képviselője az Országgyűlés plenáris ülésénForrás: MTI/Beliczay László

A lap szerint fél évtized alatt 

Bíró Márk mintegy 55 millió forintot kapott az Országgyűléstől,  vagyis annyit, amennyit a most 241,6 ezres bruttó havi fizetésért robotoló átlagember éppen 19 év alatt rak össze. 

Korábban az Origóban már írtunk a megkukukult képviselőkről, akkor már kerestük Bíró Márkot, aki még az SMS-ekre sem reagált. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK