A nyomdák határidőre, július 31-ig leszállítják az összes, több mint 12 millió tankönyvet a könyvtárellátó raktáraiba - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára Debrecenben.

Czunyiné Bertalan Judit a tankönyveket előállító hat hazai nyomda konzorciumi központjában, az Alföldi Nyomdában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a terveknek megfelelően augusztus 3-án megkezdik a tankönyvek kiszállítását a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktáraiból az iskolákba. Naponta mintegy 350 iskola kapja meg a tankönyveket, s a tervezett, augusztus 25-ei határidőre minden iskola megkapja a rendelt mennyiséget - hangsúlyozta az államtitkár, aki politikai hisztériakeltésének nevezte az ellenzéknek azt az álláspontját, miszerint "káosz várható a tankönyvellátásban".

Ingyen vagy kedvezménnyel

Czunyiné Bertalan Judit elmondta, hogy az általános iskolás diákok 63 százaléka ingyen, vagy kedvezménnyel jut a tankönyvekhez. Az ingyenes állami tankönyvprogram keretében valamennyi általános iskola 3. évfolyamáig már most minden gyerek ingyen kapja a tankönyveket, 2017-re pedig valamennyi általános iskolás ingyen juthat a tankönyvekhez - tette hozzá. A köznevelési államtitkár a sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy komoly tartalomfejlesztés folyik az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben (OFI), amely a tankönyvek mellett a digitális tartalomfejlesztésre is kiterjed.

Óránként 8000 oldalas sebességgel nyomták a könyveketForrás: MTI/Oláh Tibor

Minőség, biztonság, hatékonyság

Hegedűs István, az Emmi tankönyvellátásért felelős miniszteri biztosa kiemelte: az ellátást a minőség, a biztonság és a hatékonyság jellemzi. A minőséget a két éve tartó tartalomfejlesztés biztosítja, a biztonságot jól jelzi, hogy jelentősen csökkent az iskolák és a szülők észrevétele ezen a területen, míg a hatékonyság eredményeként olcsóbbak lettek a tankönyvek - sorolta a miniszteri biztos. Megjegyezte: az államháztartásnak és a családoknak 3,2 milliárd forinttal kell kevesebbet tankönyvekre kiadniuk az idén, mint tavaly.

150 új fejlesztés

Kaposi József, az OFI főigazgatója kiemelte: több mint 1100 tankönyvcím szerepel a kínálatukban, 150 új fejlesztésű tankönyvet vezettek be, 100-at pedig átdolgoztak. Az új fejlesztések egyharmada kísérleti könyv, ezeket több mint háromezer iskola választotta, s 1500 pedagógus próbálja ki. A fejlesztések új elemeként említette Kaposi József a négy új földrajzi-, illetve történelmi atlaszt.

Új és átdolgozott könyvek is vannak a kínálatbanForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Három hónapja nyomják a tankönyveket

György Géza, a debreceni Alföldi Nyomda vezérigazgatója arról számolt be, hogy az elmúlt három hónapban a magyar nyomdaipari kapacitás 80 százalékát a tankönyvnyomtatás kötötte le. A hat nyomdát összefogó, általuk vezetett konzorciumban összesen 1500-an dolgoztak a kánikulai napokban is azért, hogy időben elkészüljenek a tankönyvek. Tőczik Zsolt, a Kello ügyvezető igazgatója hozzátette: 4335 iskola rendelt a 3400-féle tankönyvből összesen mintegy 12,2 millió darabot, 11 milliárd 850 millió forintért.

10 millió példány már a raktárakban

A tankönyvekből 10 millió példány már a Kello raktáraiban van, s augusztus 3-án megkezdik a kiszállítást az iskoláknak összeállított raklapos egységcsomagokban, augusztus 24-től pedig lehetőség lesz a pótrendelésekre is - jegyezte meg. Tőczik Zsolt elmondta azt is, hogy a tankönyvek zökkenőmentes átvételét és kiosztását minden iskolában az általuk fizetett diákmunkások is segítik.