21 éves lányba csapott a villám

Vágólapra másolva!
A vonyarcvashegyi strandról öt embert vittek a keszthelyi kórházba, ketten súlyos, hárman könnyebb sérülést szenvedtek a Balatonba csapó villámtól csütörtökön – tájékoztatott Tóth Karolina, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
Vágólapra másolva!

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője, Tar Mihály szemtanúkra hivatkozva azt mondta, hogy a villámcsapást követően egy 21 éves lányt életfunkciók nélkül hozott ki a vízből a barátja. A lány sikeres újraélesztésében a vízi mentők mellett két közelben tartózkodó orvostanhallgató is segített. A másik súlyos sérült egy 61 éves nő volt, akit szintén a társai hoztak ki a vízből.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a villámcsapás idején másodfokú viharjelzés volt érvényben, amikor tilos a fürdőzés, azonban a strandolók egy részét hiába figyelmezették erre. Hozzátette, nem számít rendkívüli jelenségnek, hogy vihar idején vízbe csap a villám.

Az Origo egyik, a vonyarcvashegyi strandon nyaraló olvasója korábban arról számolt be, hogy már rég elvonult a vihar, amikor bemondták, hogy nem lehet a vízbe menni.

A vonyarci eseten kívül több esetben is szükség volt a mentőhajók segítségére. Gyenesdiáson, Balatonfüreden is az erős szélben elsodródott fürdőzőket kellett a partra segíteni, köztük egy családot is, akik két kisgyerekkel, gumimatraccal kerültek a bójákon belülre, s hiába eveztek a part felé, a szél és a hullámok a tó közepe felé sodorták őket.