Már szabadul a kormány a PPP-konstrukcióktól

2015.07.23. 17:16

Már javában tárgyal a felsőoktatási államtitkárság a finanszírozókkal az előnytelen PPP-konstrukciók kiváltásáról. Van olyan főiskola, ahol a dologi kiadások fele megy a törlesztésre, összesen 26-nak segít a kormány. 

Látott már PPP-konstrukcióban épült kétméteres műanyag répákat? A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola 2006-ban épült új diákotthona mellett megteheti. A Répaföld, avagy Gulliver Gyöngyösön köztéri alkotás 11,2 millió forintba került, és PPP-konstrukció részeként épült.

Répaföld, azaz Gulliver GyöngyösönForrás: Carrot csoport

Fél költségvetés törlesztésre

Ez persze csak a legextrémebb példája a magyarországi projekteknek, de tény, hogy a 2000-es években egymás után kötöttek a felsőoktatási intézmények PPP-szerződéseket, főleg kollégiumi és más épületekre. Ezek egy része a mai napig sikeresen működik, viszont – főleg a kisebb városokban – egyes főiskolák azóta is nyögik terheket. Van olyan intézmény, ahol a dologi kiadások fele a törlesztésre megy el. (A PPP lényege, hogy az építést magánbefektetők finanszírozzák, az állam pedig 20-30 év alatt törleszt, és ez után lesz tulajdonos.)

Ennek oka, hogy a 2000-es években rendkívül magas volt a hallgatói létszám, azóta viszont egyes helyeken – ilyen Szolnok és Gyöngyös is – 75 százalékkal kevesebben tanulnak. Hiába épültek új kollégiumok, nincsenek kihasználva, miközben milliárdokat fizetnek utánuk. 

Milliárdok 26 projektre

A kormány tavasszal fogadta el azt a javaslatot, hogy a legkedvezőtlenebb konstrukciókat kiváltják, ez összesen 26 PPP-beruházást jelent az 56-ból.  Az erre szánt pénzt már a költségvetésben is elkülönítették: 2016. január elsejétől 5,3 milliárd forintot biztosít a célra kormány, az összeg azonban felülről nyitott. Ez azt jelenti, hogy ha a gazdaság lehetővé teszi, akkor év végéig 18 milliárdot szánnak a PPP-k kiváltására, jövőre pedig még egyszer ugyanennyit – mondta el az Origónak Palkovics László államtitkár.

Palkovics László biztos abban, hogy sikeresek lesznek a tárgyalásokFotó: Bielik István - Origo

Információink szerint a 26 érintett konstrukcióból 15-nek az Erste és a Strabag a finanszírozója, velük folyamatosan tárgyal a kormány. Hajlandóak is megválni a konstrukciótól, de egyelőre még meg kell velük egyezni az árban. Palkovics László ennek ellenére biztosra veszi, hogy sikerül megállapodni a beruházókkal.

Miniszteri biztost is kaptak

A PPP-tárgyalásokra egy új miniszteri biztost is kineveztek az Emberi Erőforrások Minisztériumában, Gyetvai Árpád személyében. Ő továbbra is politikai főtanácsadóként dolgozik a tárcánál, emellett látja el a biztosi feladatokat, amiért fizetést nem kap. 

A PPP-konstrukciókat az egyetemek általában 20 éves futamidőre kötötték, a teljes beruházási összeg 86 milliárd forint volt. Kiváltás nélkül, változatlan konstrukció mellett a teljes finanszírozás megközelítené a 400 milliárd forintot is.