November végére állni fog a magyar-szerb határon épülő kerítés

2015.07.24. 19:05

November végére állni fog a magyar-szerb határon épülő kerítés – mondta el az Origónak Tuzson Bence. A Fidesz szóvivője nem tart egy esetleges vasárnapi boltzárról szóló népszavazástól.

Bűncselekmény lesz-e végül az illegális határátlépés?

Jelenleg előkészítés alatt áll egy ilyen bűncselekmény-kategória bevezetése. A Fidesz-frakció támogatná ennek a bevezetését, egyébként volt már ilyen időszak Magyarországon. Később a szabálysértési kategóriába került, mivel akkor lényegesen kisebb volt az illegális határátlépők száma. Ennek a társadalomra való veszélyessége jelentősen megnőtt, idén már több mint 90 ezren lépték át illegálisan a határt. A bűncselekménnyé nyilvánításról az őszi frakcióülésen születhet döntés.

Tuzson Bence nem tart egy vasárnapi boltzárról szóló népszavazástólFotó: Polyak Attila - Origo

Vannak konkrét elképzelések arról, milyen büntetési tételek lehetnek?

A szakemberek még dolgoznak ezen, hogyan lehet ezt szabályozni. Várjuk, hogy a kormány mikor terjeszti a frakció elé ezt a javaslatot, így konkrét tételekről még nem tudok beszélni.

Mikorra készülhet el a kerítés?

A kormány nyilatkozatai alapján november végre készülhet el teljesen a határzár. Fokozatosan, több részletben épül majd a kerítés.

Nem ütközik a régészeti törvénybe az építkezés?

A szakembereknek el kell dönteniük, hogy a törvény hatálya alá tartozik-e az érintett terület. A Fidesz abban érdekelt, hogy minél hamarabb elkészüljön a kerítés. Ha dolgozni kell a régészeknek ezen a területen, akkor arra kérjük majd őket, hogy minél gyorsabban végezzék a munkájukat.

Milyen jogszabályokat kíván a Fidesz az őszi időszakban elfogadtatni?

Most áll össze a konkrét jogalkotási menetrend, de a kerítéssel kapcsolatban biztosan lesznek még döntések. Napirenden van a közbeszerzési törvény megváltoztatása is.

A Fidesz frakcióülésen is foglalkoznak az illegális határátlépés bűncselekménnyé nyilvánításávalFotó: Polyak Attila - Origo

Mit szól ahhoz, hogy több mint kétezer fővel csökkent a kiskereskedelemben dolgozók száma a vasárnapi boltzár miatt?

Én nem láttam ezeket a számokat, de többféle statisztika van forgalomban, így egyesek szerint nőtt, mások szerint csökken a dolgozók száma. Természetesen meg kell nézni az eddigi hatásokat, de eddigi tapasztalatok szerint jelentős gazdasági hatása nem volt a vasárnapi munkavállalás tilalmának. A kisboltok forgalma is nőtt.

Akkor nem is tartanak egy népszavazástól?

Ha valaki összegyűjti a megfelelő mennyiségű aláírást, akkor a népszavazást le kell folytatni, de a mi álláspontunk határozott. A vasárnap ne legyen a munka napja.

A most futó népszavazási aláírásgyűjtések közül melyeket támogatja a Fidesz?

Álláspontunk szerint minden ilyen kérdésben már döntött a parlament. Ezek nem a mi kezdeményezéseink, de ha összegyűlnének az aláírások, akkor mi is kifejtjük majd az álláspontunkat.

Mit vár Orbán Viktor beszédétől?

Érdeklődéssel várom a szombati eseményt, én sem tudom, miről beszél majd a kormányfő. Amikor az ország miniszterelnöke egy ilyen szabadegyetemen megnyilvánul, mélyebben ki lehet fejteni és meg lehet érteni a kormány intézkedéseit. A miniszterelnök előadásáról az Origo is tudósít.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK