Idén 105 ezer fiatal jelentkezett a felsőoktatási intézményekbe. A legkedveltebb szakokban nincs változás, viszont érdekes, hogy aki a betegellátásban képzeli el a jövőjét, az nagyon tudatos jelentkezőnek mondható.

A 11-dik,12-dik évfolyamban a dikákok már tudják, hogy mik szeretnének lenni és ezt a ponthatárok változtatása sem feltétlenül módosítja jelentősen.

Továbbra is a műszaki terület a legnépszerűbb, bár éppen csak egy hajszálnyival előzi meg a gazdaságtudományok szakokat - mondta Bársony Csaba a Perfekt Zrt. oktatási igazgatója a Gazdasági Rádióban.

Valamelyes erősödött a pedagógusképzés. A gazdasági, a műszaki- és a pedagógusképzésre a jelentkezők 40 százaléka adta be papírjait - mondta a szakember.

A gazdálkodási és menedzsment szak is nagyon népszerű, az összes jelentkező száma elérte a hétezret. Őket követik a gépészmérnökök és a mérnök-informatikusok. Ezután a legtöbben a kereskedelem és marketing és a turizmus és vendéglátás szakokat választották.

Ők a legtudatosabbak

A számokból kiderül, hogy aki jogász akar lenni, az nagyon jogász akar lenni – tette hozzá a szakember. 3600 jelentkezőből 2900-an első helyen a jogász szakot jelölték meg. Érdekes, hogy az óvodapedagógusok és az ápolás és betegellátás területén dolgozók azok, akik szintén nagyon tudatos jelentkezőknek mondhatók.

Az óvodapedagógusok a pedagógus életpályamodell hatására is dönthettek a jelentkezés mellett. Az ápolás és betegellátás szakokra pedig úgy tűnik, hogy elhivatottság alapján jelentkeznek az egészségügyisek, hiszen ott még a fizetések még mindig nem túl vonzók – érvelt Bársony Csaba.

Fiatalok a Pont Ott Parti hivatalos ponthatárváró rendezvényen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem előttForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A ponthatárokról Bársony Csaba elmondta, továbbra is azokra a szakokra volt nehéz bekerülni, ahol tavaly is magasak voltak a ponthatárok. A Corvinus Egyetem szakjai nagyon magas pontszámokat követeltek, általában 450-460 pontot.

A Műszaki Egyetemen a mechatronikai szakhoz is 460 pont kellett és a Budapesti Gazdasági Főiskolán is néhány szak esetében 460 feletti pontszámmal lehetett bejutni. Az ELTE-n a kommunikáció és médiatudományok szak is a 450 pont feletti szakok közé sorolható. Összesen 14 olyan szak volt, ahol 450 pontra volt szükség a sikeres felvételihez.

Az OKJ-s képzéssel 24 pluszpont is gyűjthető

Az OKJ-képzések is népszerűek a fiatalok körében. Van, aki rögtön érettségi után jelentkezik és van olyan, aki csak azután, hogy kiderült, nem vették fel a felsőoktatásba.

Debrecenben is sokan kimentek a Campus Fesztiválra, hogy ott értesüljenek a ponthatárokrólForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az OKJ-s képzések között a legnépszerűbb a közgazdasági képzés. Ezek gyakorlatorientáltak és a munkaerőpiacokon keresett szakmák - tette hozzá Bársony Csaba.

Egy pénzügyi számviteli képesítés 24 többletpontot jelenthet annak a diáknak, aki az idei sikertelen felvételi után jövőre újra megpróbál valamelyik felsőoktatási intézménybe felvételizni .