Tolódik a hőségriadó vége

Budapest, 2015. július 5.
Egy lány vízzel hűsíti magát a kánikulában a budapesti Deák Ferenc téren 2015. július 5-én. Az országos tiszti főorvos július 4-től, szombattól július 8-ig, szerda éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriadót rendelte el, mert e
Budapest, 2015. július 5. Egy lány vízzel hűsíti magát a kánikulában a budapesti Deák Ferenc téren 2015. július 5-én. Az országos tiszti főorvos július 4-től, szombattól július 8-ig, szerda éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriadót rendelte el, mert ebben az időszakban eléri vagy meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
A napos délelőtt után pénteken délután is többfelé erős lesz a gomolyfelhő-képződés. Vasárnap éjfélig meghosszabbította az országos tiszti főorvos az ország egész területére kiadott harmadfokú riasztást, a hőségriadót.
Vágólapra másolva!

Pénteken a csütörtökinél kevesebb helyen, és főként keleten, északkeleten valószínű csapadék, záporokra, egy-egy hevesebb zivatarra is számíthatunk. Pénteken keleti lesz a szél, többfelé meg is élénkül, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódik.

Egy lány vízzel hűsíti magát a kánikulában a budapesti Deák Ferenc téren Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 30 és 36 fok között valószínű.

Az előrejelzés szerint szombaton még az Alföldön, a Dunántúl déli területein, illetve a nagyvárosokban is elérheti a 27 Celsius-fokot a napi középhőmérséklet. Vasárnap már csak a Dél-Alföldön várható a 27 fok körüli középhőmérséklet. Az országos tiszti főorvos múlt péntektől rendelt el hőségriadót, amelyet ezen a héten hétfőn péntek éjfélig meghosszabbított. Ezt tolódik ki most két nappal, vasárnap éjfélig.