Orbánt ma gonosz, veszélyes megalkuvónak látta az ellenzék

Vágólapra másolva!
Reagáltak az ellenzéki pártok a kormányfő tusványosi beszédére. A miniszterelnököt a Demokratikus Koalíció gonosznak, a szocialisták veszélyesnek, az LMP szűklátókörűnek, a Liberálisok hisztériakeltőnek, a Jobbik megalkuvónak látja. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy az ellenzéki pártok továbbra is bevándorláspárti álláspontot képviselnek. A Nézőpont Intézet szerint a miniszterelnök beszédének legfontosabb üzenete, hogy a magyar kormány elkötelezett a migráció megállítása mellett.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök idei tusványosi beszédének legfontosabb üzenete, hogy a magyar kormány hosszú távon elkötelezett a migráció megállítása mellett, és az Európai Unióban még határozottabban áll majd ki a modern kori népvándorlással szemben – állapítja meg elemzésében a Nézőpont Intézet.

Orbán vak és süket az ország problémáira

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök "vak és süket" Magyarország valós problémáira, illetve Tusnádfürdőn elmondott beszédével Magyarország kilenctizedét kiiktatta a nemzetből. Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője szerint

amit ma Orbán Viktor előadott, őrült beszéd, és nincs is benne rendszer.

Gréczy szerint, ha a kormányfőt valóban Magyarország érdekelné, és nem az, hogy az adófizetők pénzén ő és barátai meggazdagodjanak, arról kellett volna beszélnie, hogyan állítja meg a magyar fiatalok több százezres elvándorlását. Gréczy Zsolt szerint a miniszterelnök arra is jogot formált, hogy megmondja, ki a magyar.

Az MSZP és a gyomorgörcs

Az MSZP szerint a rendszerváltó Orbán Viktor egészen biztos, hogy "gyomorgörccsel hallgatná végig" azt, amiről a mai Orbán Viktor beszél és amit képvisel. Ujhelyi István, az ellenzéki párt alelnöke egyre veszélyesebbnek nevezte a miniszterelnököt egész Európára nézve.

Ujhelyi István szerint

a miniszterelnök "nem egy látnok, Európa legbölcsebb politikusa, hanem csak egy piti balkáni politikai maffia feje".

Szerinte Orbán Viktor úgy tesz, mintha az ország jövőjét akarná biztosítani, ehhez képest elzárja a magyarokat az európai közösségtől. Közölte: Orbán Viktor szombati beszéde bebizonyította, hogy a kormányfő csak visszafelé néz a múltba, fogalma sincs, merre van az előre, és mi a célja Magyarországnak és Európának.

Utalva Orbán Viktor 1989-es, 1990-es szerepére szimbolikusnak nevezte a sajtótájékoztató helyszínét, a Hősök terét, hiszen – mint mondta – "a rendszerváltó Viktor" most már egészen más politikát folytat.

Orbán ne Tusnádfürdőn legyen bátor

Schiffer András az LMP társelnöke szerint a miniszterelnök ne Tusnádfürdőn legyen bátor, hanem Brüsszelben, Berlinben és Washingtonban. Úgy látja,

Magyarországnak veszedelmesen szűk látókörű miniszterelnöke van, akinek láthatóan nincsenek válaszai a globális kihívásokra.

Az ellenzéki frakcióvezető szerint, ha a miniszterelnök botrányosnak tartja, hogy a lehallgatási botrány után is folytatódnak a szabadkereskedelmi tárgyalások az Egyesült Államokkal, akkor azonnal jelentse be, hogy nem járul hozzá ehhez. Arra is adjon magyarázatot Orbán Viktor – tette hozzá Schiffer András –, hogy a Fidesz európai parlamenti képviselői miért adtak zöld jelzést a tárgyalások továbbviteléhez.

Az LMP-s politikus úgy vélekedett, hogy a magyar embereknek nem a bevándorlóktól kell félteniük a megélhetésüket, hanem attól a kormánytól, amely tudatosan játszik a bérek leszorítására.

Megvédeni Európát

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint a miniszterelnök a beszédében ellenségképeket keresett, "rémhíreket gerjesztett", miközben nem tud elszámolni "saját kudarcos kormányzásával".

Az MLP szerint Orbán Viktor beszédének sablonjai – idegenellenes uszítás, ellenségképek keresése, rémhírek gerjesztése – ismerősek lehetnek mindazoknak, akik ismerik a két világháború közötti időszak történelmét. Hozzátették: idén Brüsszel, a baloldal és az afrikai éhezők "a miniszterelnök ellenségei".

A liberális párt szerint

Orbán Viktor "saját kudarcos kormányzásával, az egyre növekvő korrupcióval" és a külpolitikai elszigeteltséggel nem tud és nem is akar elszámolni.

A kormányfő magyar gazdasággal kapcsolatos kijelentései éles ellentétben állnak "az európai rekordokat" döntő gyermekszegénység és társadalmi kettészakadás adataival. A Liberálisok szerint Orbán Viktor állításaival szemben értékalapú Európára van szükség, mert e nélkül az ország "Putyin hatalmi játszmáinak lesz kiszolgáltatva".

Szavakban bátor, tettekben megalkuvó

A Jobbik szerint, ha a miniszterelnök valóban a nemzetek önrendelkezésén alapuló Európáért és "a magyar Magyarországért" aggódik, akkor a többi között kezdeményeznie kell az önálló határőrség visszaállítását és annak a lehetőségnek a megteremtését, hogy a gazdasági céllal Magyarországra érkező migránsok visszafordíthatók legyenek.

A radikális párt szerint, ha szükséges, Orbán Viktor kezdeményezze az uniós alapszerződés vagy a magyar csatlakozási szerződés módosítását is.

Z. Kárpát Dániel frakcióvezető-helyettes, a Jobbik alelnöke úgy látja,

az Orbán-kormány csak szavakban bátor, tettekben megalkuvó.

Álláspontjuk szerint erre példa a többi között, hogy a kormányfő 2011 végén "harcosan felszólalt az uniós pénzügyi paktum ellen, majd parlamenti felhatalmazás nélkül aláírta, hogy Brüsszel beleszólhasson a magyar költségvetésbe", valamint az is, hogy a Fidesz "hangosan tiltakozott" a Magyarországon keresztül Nyugat-Európába jutott illegális bevándorlók visszaküldése ellen, majd "beletörődött" abba, hogy az ezt lehetővé tevő dublini egyezmény "lényegét tekintve" hatályban maradjon.

Ezért a Jobbik szerint előre látható, hogy a miniszterelnök tusványosi beszédét sem követik majd tettek. Véleményük szerint a miniszterelnök ugyanolyan "megalkuvó" lesz "a nemzeti önazonosságot leromboló multikulturalizmust, a terrorveszélyt, a munkanélküliség és a bűnözés növekedését magában rejtő migráció" esetében is, mint amilyenek a 20. század pártjai voltak.

Bevándorlók milliói

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerint elfogadhatatlan, hogy az ellenzéki pártok továbbra is bevándorláspárti álláspontot képviselnek. Úgy véli,

ha az ellenzéken múlna, teljesen védtelenül hagynák az országot illegális bevándorlók millióival szemben.

Azt mondta, "szégyenteljesnek tartjuk, hogy miközben a külhoni magyarokra nemet mondtak, a megélhetési bevándorlókat tárt karokkal várják". A bevándorláspárti baloldal nem szereti a magyarokat: az ország érdekei helyett a bevándorlók érdekeit nézi.

Rogán Antal arról is beszélt, hogy a Fidesz-frakció támogatja Orbán Viktor törekvéseit, hogy megvédje Magyarország és Európa határait, ezért arra kérik a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges eszközzel lépjen fel az illegális bevándorlás ellen.