A Fővárosi Közgyűlés is tárgyalja a menekültkérdést

Vágólapra másolva!
Intézkedési tervet készít a főváros a naponta több ezrével érkező menekültek, illetve illegális bevándorlók miatt - közölte a főpolgármester.
Vágólapra másolva!

A pénteken megjelent Magyar Nemzetnek Tarlós István főpolgármester elmondta: a legsúlyosabb az utcákon, aluljárókban és a parkokban kialakult köztisztasági helyzet, ezért kiemelt teher hárul a Fővárosi Közterület-fenntartóra, a rendészekre, a közműtársaságokra és a vízművekre.

Maszkos rendőrök igazoltattak, és írányították el a menekülteket a Keleti pályaudvarnál tegnap Fotó: Polyák Attila - Origo

Hozzátette: az akcióterv várhatóan a következő hetekre elkészül, és

részletesen előírja majd, hogy melyik fővárosi cégnek, szervezetnek mi a dolga.

Mint mondta, az egyeztetések már megkezdődtek a Belügyminisztérium, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság között.

Tarlós István főpolgármester összehívja a közgyűlést Fotó: Polyák Attila - Origo

A főpolgármester jelezte, hogy a lehető legkorábbi időpontra, szeptember 2-ára összehívja a Fővárosi Közgyűlést, ahol önálló napirendi pontként tárgyalják az illegális bevándorlók ügyét.