Hazudós menekülteket fogtak Szegeden

Vágólapra másolva!
Azt mondta a rendőröknek öt afgán menekült pénteken délelőtt Szegeden, hogy egy tanulóvezető nőnek és oktatójának fizettek szállítási díjat. A rendőrség szerint az valószínűleg nem igaz. 
Vágólapra másolva!

Tanulóvezető autót állított meg egy rendőrautó pénteken délelőtt Szegeden a Szentháromság utca és a Bokor utca kereszteződésében – írta a Délmagyar.hu. A lap szerint a tanulóvezető nő táskáját és az autó belsejét zseblámpával világították át, miközben további két rendőrautó érkezett. Ezután

a tanulóvezetőt és az oktatót külön rendőrautóba ültették, és elvitték őket.

Megkérdeztük a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy pontosan mi történt. Azt válaszolták, hogy

megállítottak egy autót, amelyben öt afgán állampolgár utazott, akik nem tartózkodhattak volna Magyarországon.

Az afgánok azt mondták nekik, hogy a nem messze álló tanulóautóban ülőknek fizettek az illegális fuvarért, a rendőrök ezért állították meg a tanulókocsit.

A Szegedi Rendőrkapitányság a tanulóautóban ülőket tanúként hallgatta ki,

semmivel sem gyanúsítják őket. A másik autó vezetőjét azonban jogellenes tartózkodás elősegítése miatt előállították.