Történelmi sikert ért el a Jobbik 2015 első felében azzal, hogy megnyerte a tapolcai időközi országgyűlési választást. Krekó Péter szerint a jelenlegi helyzetben a radikálisok lehetnek a Fidesz–KDNP váltópártja, de ez nagyrészt rajtuk múlik.
Történelmi sikert ért el áprilisban a Jobbik azzal, hogy megnyerte a tapolcai időközi országgyűlési választást, de ezenkívül túl sok mindennek nem örülhetett. Bár a párt stabilan a második helyen áll a népszerűségi versenyben, még mindig nagyon le vannak maradva a Fidesztől, és az összes baloldali párt együttes támogatottsága is megegyezik a radikálisokéval.
A Jobbikban célul tűzték ki az úgynevezett néppártosodást és a kormányképesség erősítését, de ez egyelőre több belső vitát hozott, mint népszerűségi pontot. Jól kirajzolódik egy ellentét a Jobbik radikálisai és a később érkezők között. Egyelőre nyílt kenyértörésre nem vitték a felek, de a következő hónapokban minden bizonnyal még jobban felszínre kerülnek a koncepcionális ellentétek.
Stagnálás
A Jobbik igazi erősödése a mögöttünk hagyott félév első felében történt meg, azt követően a lassú visszaesés, stagnálás volt a jellemző a támogatottságára – mondta az Origónak Krekó Péter. A Political Capital igazgatója szerint a radikálisok legnagyobb sikere a tapolcai egyéni körzet megnyerése volt, ami ráadásul nem számított a Jobbik hagyományos fellegvárának.
A politikai elemző úgy látja, már korábban is megfigyelhető volt az a jelenség, hogy a Jobbik támogatottsága nem korlátozódik az északkelet-magyarországi területekre. Ez a folyamat áprilisban ért el a csúcsára, amikor a radikálisok egy nyugat-magyarországi körzetben tudtak diadalmaskodni, bár Tapolca polgármesteri címét már 2014-ben megszerezték.

Váltópárt is lehet
Krekó Péter szerint a Fidesz népszerűségvesztéséből a Jobbik csak részben volt képes profitálni, de már ez is komoly eredménynek számít, mivel a baloldali ellenzék erre nem volt képes. A középre húzás a felszínen zajlik, a párt ideológiája és személyi összetétele azonban nem változott az elmúlt időszakban. Az elemző úgy látja, az imázsváltás sikeres volt, ennek köszönhető a tapolcai mandátum is.
Hatalmas siker a Jobbik számára, hogy változott a megítélésük, így olyan témákban is (egészségügy) hitelesen tudnak megszólani, amikről korábban nem nagyon nyilvánítottak véleményt. A Jobbik lehet a kormánypártokból kiábrándult szavazók számára az alternatíva, így váltópárttá is válhatnak – mondta Krekó Péter.

Nem tartják hitelesnek
Az esetleges néppártosodásról azt mondta, hogy az a Jobbik esetében vezetőváltás nélkül valósulhat meg. Ezzel szemben például Franciaországban a Nemzeti Front élén Jean-Marie Le Pen helyét a lánya foglalta el, aki lényegesen hitelesebben tudta végrehajtani a politikai fordulatot, mint az édesapja. Vona Gábor 2006 óta vezeti a pártot, és a nyugati tudósítók is jól látják, hogy a cukiságkampány nem elég, hogy hiteles legyen a változás – fejtette ki a Political Capital elemzője.
A kormányzati bevándorlásellenes kampány miatt a Jobbik nem tudta bővíteni a táborát, és furcsa módon ők fogalmaztak meg egy enyhébb álláspontot, amiből akár profitálhatnak is. Krekó Péter elmondta, a Jobbik-jelenséget nem tudja kezelni a bevándorlási kampány, ennél egy sokkal kiérleltebb politikai stratégiával lehet sikert elérni.

Kettős fegyver
A Political Capital igazgatója szerint a Kovács Béla-ügyben a Fidesz keze is meg van kötve. mivel a végtelenségig nem revolverezheti a radikálisokat ezzel a témával. Ennek az az oka, hogy maga Orbán Viktor is le van kötelezve Oroszországnak főként a paksi beruházás miatt. A politológus szerint a Jobbik legnagyobb esélye a további erősödésre, hogy olyan pályán játszik, amihez a többi pártnak nincsen hozzáférése, így csak a saját hibáin és erősségein múlik a siker.