Quaestor-károsultak tüntettek Rogán Antal házánál

2015.07.31. 13:05

Tüntetők a Quaestor-törvény betartásáért és a teljes kárrendezésért tartottak demonstrációt Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető lakásánál pénteken Budapesten.

 

Himmer Éva, egy Quaestor-károsult beszél Rogán Antal lakásánálForrás: MTI/Bruzák Noémi

A Befektető-védelmi Alap eddig összesen 25 ezer befektető kártalanítását utalta át, amelyek együttes összege 69,5 milliárd forint, ebből az összegből július 27-ig 41 milliárd forint már eljutott a károsultakhoz - írta lapunknak a Fidesz sajtóosztája a tüntetés után. 

Azt is írják, hogy hatmillió forintig mindenki kártalanítást fog kapni, a brókercég mintegy 32 ezer károsultja közül. Ez azonban pontatlan. A Beva jelenleg csak a fiktiv kötvények arányában fizet. Ha tehát valakinek van egy hatmilliós megtakarítása egy olyan kötvénysorozatban, ahol csak a papírok fele volt fiktív, akkor az csak 3 milliót fog kapni.

Ez alapján nem teljesen érthető a közlemény állítása, miszerint a Beva jelenlegi kifizetései 22 ezer ember esetében teljes kártalanítást jelentent. A közlemény állítása szerint a maradék 10 ezer ember, akik közül sokan 20 millió forintot követelnek, szintén hozzájutnak a fejenkénti hatmillió forinthoz, de a hatmillió forint feletti követelésük kielégítésével még várniuk kell az Alkotmánybíróság döntésére. 

Nem is lehetne teljes a kártalanítás

A Beva egyébként se 100 százalékos kártalanítást nyújt. 1 millió forintig valóban mindent kifizetnek, de efölött viszont csak a pénz 90 százaléka jár.

Mindent megtesznek

Közleményben még ecsetelik, hogy a Fidesz képviselőcsoportja mindent megtett azért, hogy 30 millió forintig teljes összegű legyen a kártalanítás, a bankok voltak azok, akik ezt megakasztották.

A 444 cikke szerint azonban nincs jogi akadálya most se a kifizetésnek. A lap szerint a Beva egy törvényi hiba miatt nem kap kölcsönt, hogy fizethessen a károsultaknak. 

Itt a vége? 

A közlemény végén a Fidesz még azt írja a bankokról, hogy ők világossá tették, nem hajlandók teljesíteni a fizetési kötelezettségüket, az Országgyűlés döntését megtámadták, és beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz.

De a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja fontosnak tartja, hogy az Alkotmánybíróság törvénykezési szünetét követően minél hamarabb döntést hozzon és bízik abban, hogy az Alkotmánybíróság jóváhagyásával teljesül a parlament akarata: a szocialista brókerbotrányok áldozatai hozzájutnak a teljes kártalanításhoz, a csaló brókerek pedig a börtönbe kerülnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK