Balog miniszter énekelt az Origónak

Vágólapra másolva!
Nem lesz mindennap énekóra a közoktatásban - mondta az Origónak Balog Zoltán. A miniszter viszont fontosnak tartja, hogy naponta énekeljenek az iskolások. Sőt elénekelte a szerinte legfontosabb magyar dalt is.
Vágólapra másolva!

Nem tervezik, hogy bevezetnék a mindennapi énekórát az általános iskolákban. A tárca vezetőjét, Balog Zoltánt a Budai Vigadó felújításáról szóló sajtótájékoztatón kérdeztük.

A miniszter cáfolta, hogy mindennapos énekórát terveznének,

mint mondta, „fontos az ének-zene oktatás fejlesztése, de semmiképpen sem az óraszám növelésével akarják ezt elérni”.

Délelőtt a Híradó.hu arról számolt be, hogy Balog Zoltán azt nyilatkozta: "a minisztérium tervei között szerepel a mindennapos éneklés bevezetése az iskolákban". Ezt lehetett úgy érteni, hogy mindennap lenne énekóra. A portál szerint azonban Balog Zoltán úgy fogalmazott: olyan lelkületet vinnének az iskola életébe, amiből

Dalban mondta el

Balog Zoltán szerint mindezeket jól képzett tanárokkal és tudatosabb koncepcióval érnék el. Erre elmondása szerint tervet dolgoznak ki, de nem akarják elsietni.

A miniszter szerint az oktatás ügyeit igazgatni olyan, mint autót vezetni,

nem jó, ha hirtelen felindulásból ide-oda rángatjuk a kormányt.

Az Origo megkérdezte a minisztert, hogy melyik lenne az a dal, amelyiket mindenképpen be kellene tenni a tananyagba. Balog Zoltán nem szóban, hanem énekben válaszolt: