Torgyán nem várt volna eddig a kerítéssel

Vágólapra másolva!
Napi hét órát hegedült, de mégse művész, hanem politikus lett. Torgyán József már tavaly felhúzta volna a kerítést a szerb határra, és kitart amellett, hogy a Szent Koronát körbe kellene "hurcolnI" az országon, amit pedig újra fel kellene ajánlani Szűz Máriának. A volt miniszter-pártelnök azt is elárulta, hogy mindenre komplex rálátása van,hamarosan pedig blogot indít.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktornak igaza volt, muszáj kerítést húzni - támogatta a szerb-magyar határon épülő biztonsági határzár ötletét Torgyán József. Az egykori kisgazda pártelnök, az első Orbán-kormány agrárminisztere szerint azonban a kormányfő nem volt előrelátó, mert "egy előrelátó államférfinak a múlt év őszén már meg kellett volna tennie ezt."

A baloldal nem kormányképes

Torgyán József amellett, hogy menekültügyben a kormány politikáját bírálta a humánum hiánya miatt, az ellenzéket sem kímélte a Stop.hu-nak adott interjúban. Azt mondta, megdöbbentette a "baloldali neo-ultraliberális" erők ellenkezése, mellyel szerinte azt mutatták, hogy

A parlamentben az egyik legaktívabb, legtöbbet felszólaló egykori politikus arról is beszélt, hogy

a huszonöt év alatt elhangzott beszédei, felszólalásai a mai napig helytállóak, egyetlen vesszőt sem húzna ki belőlük.

Azt is elárulta, hogy "Dr. Torgyán József emlékiratai - Száll a turul fészkére" munkacímmel éppen könyvet ír, szeptembertől pedig blogot indít.

Körbe kellene hurcolni a koronát

Az interjúból kiderül az is, hogy Torgyán József nem tett le a júniusban figyelmet keltett ötleteiről. Mint arról az Origo is beszámolt, akkor azt mondta,

Magyarországnak államszövetségre kellene lépnie Lengyelországgal.

Arról is beszélt, hogy "vissza kellene vásárolnunk Kárpátalját a lengyel-magyar államszövetség közös határa érdekében".

Sőt, az egykori pártelnök-miniszter azt is fenntartja, hogy "Magyarország romló megítélésére való tekintettel meg kellene újítanunk Szent István királyunk 1025-ben tett felajánlását, miszerint hazánkat a Boldogságos Szűz oltalmába helyezzük." Hozzátette: a Szent Korona eredetijét pedig hazánkban "körbe kellene hurcolni", hogy "népünk és vezetői hitet tehessenek a szentistváni eszmeiség mellett."