A velencei önkormányzat néhány napja kérelmezte a velenceifürdői Cserje utcai partszakasz szabadstranddá nyilvánítását az ÁNTSZ-nél. Péntektől hivatalosan szabadstrandként fog működni, tehát újra a hivatalos neve Velenceifürdői Szabadstrand lesz.

A hatóság a mai strandbejárásakor tájékoztatta az illetékeseket a szabadstrand működési feltételeiről, és az önkormányzat az üzemeltetővel közösen vállalja az üzemelés feltételeinek megteremtését, költségeit. 

Korábban az M1 Híradója arról számolt be, hogy az ÁNTSZ bezáratta az összes velencei szabadstrandot, mert azok engedély nélkül üzemeltek, nem feleltek meg a közegészségügyi feltételeknek, nem voltak vízi mentők, és elsősegélynyújtó helyek. 

Dávid Zoltán strandüzemeltető a köztévének azt mondta július végén, a strandszezon közepén szóltak nekik, holott "békésebb és barátságosabb lett volna", ha a megfelelő hatóságok időben intézkedtek volna. 

Később kiderült, hogy a korlátozás csak három szabadstrandot érint, egyébként kilnec másik szabadstrand működik a Velencei tónál.