Anya és lánya életét vesztette egy balesetben

Majosháza, 2015. augusztus 9.
Helyszínelők dolgoznak 2015. augusztus 9-én az 51-es főút majosházai szakaszán, ahol személyautó és motorkerékpár ütközött. A két jármű olyan erővel csapódott egymásnak, hogy az autó árokba borult, a motor pedig kigyulladt. A
Majosháza, 2015. augusztus 9. Helyszínelők dolgoznak 2015. augusztus 9-én az 51-es főút majosházai szakaszán, ahol személyautó és motorkerékpár ütközött. A két jármű olyan erővel csapódott egymásnak, hogy az autó árokba borult, a motor pedig kigyulladt. A motort vezető nő és kislánya a helyszínen életét vesztette. MTI Fotó: Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
A két motoroson már nem tudtak segíteni.
Vágólapra másolva!

Személyautó és motorkerékpár ütközött az 51-es főút majosházai szakaszán vasárnap késő délután, a motoron ülő mindkét ember meghalt. A főút 31-es kilométerénél a két jármű olyan erővel csapódott egymásnak, hogy az autó árokba borult, a motor pedig kigyulladt.

Anya és kislánya halt meg a balesetben Forrás: MTI/Lakatos Péter

A szigetszentmiklósi tűzoltók eloltották a tüzet, ám a két motoroson már nem lehetett segíteni, mindketten a helyszínen életüket vesztették. Az első jelentések szerint az áldozat két nő, anya és lánya.