Hatásköri vita a volt honvédelmi miniszter ügyében

Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság
Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol felmentették őket a hűtlen kezelés vádja alól
Vágólapra másolva!
Legalább két évet csúszik a jogerős ítélet, mert nem tudták eldönteni a bíróságok, hol kellene eljárni a volt MSZP-s honvédelmi miniszter és államtitkára vélelmezett lakásügyében.
Vágólapra másolva!

Juhász Ferencet és Fapál Lászlót egy 2006-os ügy miatt hűtlen kezeléssel vádolták, mert Fapál a minisztere engedélyével a piaci ár harmadáért vásárolhatta meg az alig egy évvel korábban számára kiutalt szolgálati lakást.

Juhász - akit Budai Gyula korábbi elszámoltatási kormánybiztos jelentett fel még 2011-ben - ezzel állítólag megszegte a vagyonkezelési szabályokat. Az ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság felmentő ítéletet hozott tavaly márciusban.

Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol felmentették őket a hűtlen kezelés vádja alól Fotó: Origo

A Népszabadság azt írta, az ügyészségi fellebbezésre a Fővárosi Törvényszék a verdiktet idén áprilisban hatályon kívül helyezte, mondván, hogy egy katona ügyében civil bíróság nem lehet illetékes. Ezért

új eljárást rendeltek el, amelynek lefolytatására a törvényszék katonai tanácsát jelölték ki, de az a saját bírósága döntése ellen a Kúriához fordult.

A Kúria megállapította, a vád egyetlen olyan ténnyel sem állt elő, amely arra utalna, hogy az ügy a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozna, és utasította a törvényszéket a másodfokú ítélet meghozatalára.