A tanárok holokausztképzést kapnak

a kormány és a zsidók közötti konfliktus, Zsidó Közösségi Kerekasztal tanácskozás a Parlamentben
Budapest, 2014. február 6. Tordai Péter, a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke (b), Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója (b2), Heisler András, a Mazsihisz elnöke (b3), Deblinger Eduard, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke (b4), Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke (b5) Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke (b6) és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár (háttal, b2) a Zsidó Közösségi Kerekasztal tanácskozásán a Parlamentben 2014. február 6-án. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
Államilag finanszírozott továbbképzésen tanulhatnak a holokausztról, illetve a zsidóságról a pedagógusok a jövőben. A kormány nem tekinti Hóman Bálintot olyan példaképnek, akinek emlékművet kellene állítani, de az Igazságügyi Minisztérium adott rá támogatást.
Vágólapra másolva!

Államilag finanszírozott továbbképzésen tanulhatnak a holokausztról, illetve a zsidóságról a pedagógusok a jövőben - közölte a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülése után. Latorcai Csaba újságíróknak elmondta: az egyeztetésen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ismertette a holokauszt és a zsidóság megjelenítését a köznevelési tananyagban. Elmondása szerint régóta gyümölcsöző a kapcsolat a zsidó közösség és a minisztérium között, hiszen

a zsidó közösségek által létrehozott munkacsoporttal közösen alakították ki az Emmi szakemberei a Nemzeti Alaptanterv vonatkozó részeit,

illetve a tankönyvfejlesztésben is részt vett a munkacsoport.

A migráció érintheti a zsidóságot

A megbeszélésen áttekintették a magyarországi zsidó közösség biztonsági helyzetét. A Belügyminisztérium arról tájékoztatta a kerekasztal résztvevőit, hogy

Nyugat-Európától eltérően Magyarországon nem fokozódott a zsidó közösségre leselkedő veszély, ugyanakkor az a migrációs helyzet, amibe Magyarország került, érintheti a magyarországi zsidóságot

- tette hozzá Latorcai Csaba. Ezért az elmúlt hónapokban intézményes együttműködést alakítottak ki az érintett hatóságok, szervezetek, a Belügyminisztérium és a magyarországi zsidó közösségek vezetői között - tette hozzá Latorcai Csaba.

A temetők rekonstrukciója

A kerekasztalon tárgyaltak az elhagyott zsidó temetők rekonstrukciójára vonatkozó kormányzati elképzelésekről. Latorcai Csaba elmondása szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter "ígéretet tett arra, hogy a kormány soron következő ülésén megtárgyalja az ehhez szükséges források biztosításáról szóló előterjesztést", és a nyílt pályázati folyamat részleteit.

Nem a kormány akarta

Beszélt Latorcai Csaba Hóman Bálint Székesfehérvárra tervezett szobráról. Hangsúlyozta, hogy a szoborállítást civilek kezdeményezték, az Igazságügyi Minisztérium adott ugyan rá támogatást, de kormányzati döntés nem volt mögötte.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a megbeszélésen mind Lázár János, mind Balog Zoltán - tolmácsolva a kormány valamennyi tagjának az álláspontját - kijelentette, hogy

nem tekintik Hóman Bálintot olyan példaképnek, akinek emlékművet kellene állítani.

Ugyanakkor azt is jelezték, hogy Hóman Bálint személyének megítélése nem politikai, hanem történettudományi kérdés, így a kormány fontosnak tartaná, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állást foglaljon Hóman Bálint történelmi és közéleti tevékenységével kapcsolatban.

A kormány nem ért egyet azzal, hogy Hóman Bálint szobrot kapjon Forrás: MTI/Beliczay László

A kormány felelőssége

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke erre reagálva úgy fogalmazott:

megértettük, amit a két miniszter mondott, és azt is megértjük, hogy nem a kormány kezdeményezte ezt a szobrot, mégis úgy gondoljuk, hogy a kormánynak valamilyen módon, ha nem is formálisan, de felelőssége, hogy Magyarországon egy ilyen embernek ne legyen szobra".

Hozzátette: változatlanul ezt kérik a kormánytól.

A megbeszélést értékelve Heisler András kiemelte, hogy "maradéktalanul elégedettek" a kormánynak a temetők a karbantartására, felújítására készített "nagy ívű" tervével, amelynek elkészítésekor figyelembe vették a zsidó szervezetek korábbi javaslatait is.