Ájultra vertek egy siketnéma férfit Szegerdőn

Vágólapra másolva!
Hárman támadtak egy születése óta siketnéma férfire a Somogy megyei Szegerdőn. Ötezer forintot és az iratait rabolták el.
Vágólapra másolva!

Testvérek vertek ájultra egy siketnéma férfit Szegerdőn még április végén. A három férfi megtudta, hogy a születése óta fogyatékkal élő férfi pénzhez jutott, azért

úgy döntöttek, hogy kirabolják.

Késő este mentek a házhoz, ahol az egyik testvér egy csavarhúzóval felfeszítette a hátsó ajtót. Bementek az épületbe, és keresni kezdték a pénzt, de nem találták meg. Ezért bementek a hálószobába, és amikor a férfi felébredt, lefogták, és ütni kezdték.

Addig verték, amíg elájult.

Ezután átkutatták a ruháját, majd a nadrágzsebben talált ötezer forinttal és a megvert férfi irataival elmenekültek. A pénzt elköltötték, a papírokat pedig eldobálták.

A támadókat elkapták, mindhárman előzetes letartóztatásban vannak.

Csoportosan és a bűncselekmény felismerésére, elhárítására fogyatékossága miatt korlátozottan képes ember ellen elkövetett rablással vádolják őket. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a testvérekre.