Ennyi luxus a kutyának is jár

2015.08.21. 16:00

Kutyája bárkinek lehet, minőségi élete azonban csak keveseknek. És ez a kutyákra is igaz. Persze akadnak közöttük olyan oktondiak, akik nem értékelik, hogy designerek által tervezett egyedi nyakörvük van, de hát a négylábú körökben sem születik mindenki arisztokratának. Károllyal, a lágyszívű vállalkozóval egy luxuskutyaboltban találkoztunk, elmondta nekünk a frankót. Egy biztos: ma 47 ezer forintból a kutya sem tud megélni.

„Ötezer-négyszáz forint egy samponért? – Jó, de ez nemcsak tisztít, illatosít is. – Az enyém is, de az csak 700 forint. – Viszont ez természetes összetevőkből áll. – Nade mégis csak kutyasampon!” Ez egy hitetlen hülye, nem tudom meggyőzni. Áll itt a béna nadrágjában, amihez nem passzol a póló, löki azt a hülye okoskodó dumáját, ahelyett, hogy hagyna vásárolni. Azt mondja, újságíró. Én meg Karesz vagyok, vállalkozó, vazze, de azt nem mondom meg, hogy pontosan mit csinálok. Ravasz képe van, gondolom, vágja, hogy nem helyettes takarítónő a Szépremény Bt.-nél.

Torzót leadtam a mutteréknak

Brad Pitt két t-vel írjaForrás: Thinkstock

Visszatérve a lényegre, sokat járok külföldre, eddig pitbullom volt, a Torzó, akkora volt a feje, mint egy strandlabda. Póráz nélkül szoktam sétáltatni, magunkat nem féltettem, a sok rettegő gyíkarc meg le volt szarva. Emlékszem, majdnem összecsináltam magam a röhögéstől, amikor egyszer beszállt a kutya egy nyitott ajtajú kocsiba, fél másodperc múlva mindenki kint volt a verdából. Na, mindegy, egy ekkora kutyát sokat kell mozgatni, ezért Torzót leadtam a mutteréknak, én meg veszek egy yorkie-t. Mondjuk a haverok szerint fullra bebuzultam, de jóformán a kocsiban élek, kutya meg kell, és passz. Dzsenifer, a csajom mondta, hogy ilyen fajta legyen, mert ezeket nagyon trendin lehet öltöztetni.

York napsütése rosszkedvünk telét... A hajcsatokról később még szó leszForrás: AFP/Vyacheslav Oseledko

És ne, ne kérdezd, tudom, ingyenkutyák is léteznek, de nekem semmi nem kell ingyen. Tudod, a felmenőktől, tenyésztőktől, divattól, ezer cucctól függ a dolog, az enyém kétszázezer, de ez messze nem a teteje. Barátom, neked a gugli a barátod, kutakodjál szépen! Ne vergődjél, annyit elárulok, hogy milliókért is lehet kölyökkutyát venni.

A kutyaparfümön kicsit összeveszünk

"Kutyusunk egyéniségét is tükrözik"Forrás: DPA/AFP/Wolfgang Langenstrassen

Hempergős jókedvemben vagyok, vazze, megnéztem, mi van ehhez a nyakörvhöz írva, aszongya, „nemcsak, hogy kiemelnek minket is (gazdikat), hanem kutyusunk egyéniségét is tükrözik”. Baba. Ez a kis leopárd mintázatú rózsás nyakörv 17 ezer, node kézzel készített, minőségi darab. Azt mondja ez a gyökér, hogy nyilván nem lábbal csinálták, mit mondjak, ebbe a csókába fikarcnyi stílusérzék sem szorult. Belém szerencsére igen, ezért veszek a nyakörvhöz egy hozzáillő pórázt is, az 25 ezer.

A kutyaparfümön kicsit összeveszünk az eladóval, szerintem a muffinos „dezodoráló parfümspray” (5400 Ft) nem elég nőcis a kiskutyámnak, a boltos szerint viszont nincsen ennél nőiesebb illat. Nem bírom megérteni agyilag a dolgot, ezért inkább veszek egy narancsosat. Illetve kettőt, a franc tudja, mikor jövök erre legközelebb. A neten is lehetne rendelni, de hová küldessem? Már mondtam: jóformán a kocsiban élek.

Cuki?Forrás: AFP/Yoshikazu Tsuno

Az eladó vetet velem néhány csomag kutyapelenkát (egy zacskó 2500 Ft), meg hozzá egy olyan szprét, hogy ráfújod a pelenkára, hogy a kutyának megjöjjön a kedve odapiszkítani. Klafa, mint a full extrás verdám, mert én minden téren adok magamra. Ez a hülye újságíró meg tuti, hogy a 100 forintos boltban veszi a pótkávét, olyan az ábrázata. Nem volt felírva, de vásároltam egy hordozható itatót háromezerért, úgy képzeld el, hogy rá lehet tenni a pillepalack szájára, és bele lehet önteni a vizet, a kutya meg kiissza. Nagyon hasznos!

Kutyalépcső? Hatvan rugó

Egyes vélemények szerint ez azért túlzás. Nem a kacsa!Forrás: Thinkstock

Amikor a wellnessrészlegnél nedves szemtisztító kendőt akarok választani, egy darabig úgy tűnik, csak zöldben van, de szerencsére találnak pirosat is. Igen, minden részlet fontos. Közben az eladó sorolja, hogy mi mindenre lehet szüksége a kiskutyának, együtt bámulunk az újságíró gyerekkel. Igazán nem vagyok szarrágó, de mondjuk kutyalépcsőt (nekem egy 60 ezres tetszett) nem vettem, pedig a duma szerint azon a blöki balesetmentesen tud felmenni a kanapéra. Tudod mit? Majd felteszem én, ha akarom.

Szerintem a napszemüveg is túlzás (tíz rugó), mondtam is a srácnak, hogy itt azér megállhatunk egy ásónyomra, mert ez már bazárság. A sok hülye mindent megvesz, mondom a firkász gyereknek, erre a pofámba röhög, hogy de hiszen most tettél a kosárba egy strasszokkal kirakott műkrokodilbőr kutyagumizacskó-tartót (3500 Ft)! Majdnem lefejeltem. 

Ez a fekhely, nem a sezlonyForrás: DPA/AFP/Wolfgang Langenstrassen

Veszek néhány hajcsatot (2000-3000 forint), meg egy spéci kutyafekhelyet, ami olyan, hogy a kocsiba is be lehet rakni. Önmérsékletet tanúsítok, nem a legdrágábbat választom ki, hanem egy szerény, 52 ezer forintos darabot. Bőrhuzata van, ha erre ráteszek egy leselejtezett törölközőt, egyből jó lesz, nem izzad rá a blöki.

Hagyományos kutyakocsi

Ja, igen, mert nem árt ezeket kímélni. Ezér van a kutyakocsi! Mondjuk nekem nem biztos, hogy kell, de mondjuk ez itt csak 35 ezer HUF. Aszongya: „Hagyományos kutyakocsi, 12,5 kg-ig terhelhető, így közepes méretű kutyusoknak is kiváló, vagy akár két kisebb kutyával is használhatod”. A leírás szerint négy darab EFA kerékkel van felszerelve (ezek csúcsminőségű kerekek), és kitűnő a szellőzése.

Kitűnő a szellőzéseForrás:Origo

Spanomnak lehet, hogy szólok, mer nagy segítség lenne a cselédjének, hogy nem ölben kell sétálni vinni a Ashley-t, aki egy Cavalier King Charles spániel. A kutyakocsikat egyébként akkor ajánlják, ha a kutya mozgássérült, nehezen bírja a hosszú sétákat, vagy egyszerűen több mint 6 kg, mert így kutyatáskában fárasztó magunkkal vinni. Márpedig az Ashley legalább hét kiló. Na, erre ez az én új haverom őszintén kiakad, hogy ne már, ez mekkora hülyeség! Meg hogy a kutyának az a jó, ha a saját lábán sétálhat. Gyökér a gyerek, már mondtam, a lényeg nem a tudományoskodás, hanem a trend, amit nem az ilyen csórók diktálnak. Hanem mi.

A stílus maga az ember. Illetve a kutyaForrás: RIA Novosti/Vladimir Astapkovich

És akkor a gyíkarc nem tudja, hogy az igazán igényesek csakis egyedi darabokat vásárolnak a kutyájuknak, amit személyre, illetve kutyára szabottan készítenek a dizájnerek. Igen, kis fodros ruhácskákat is. Miért, ha elviszed a kutyát egy esküvőre, valamit neki is fel kell vennie, nem? Vagy ha fiú, egy nyakkendőt csak ráraksz, nem? Egyébként tavaly benne volt a tévében, hogy a Bíró Ica kutyája, a Tamagocsi megnősült. Na, az a nagyon metál!  

A vidéki suttyók vadhússal etetnek

A kaját is kérdezi ez az érvénytelen újságíró gyerek, annyit elárulok neki, hogy semmi köze hozzá. A jobb módú vidéki suttyók vadhússal etetnek, mi, városi kultúremberek olyan táppal, amihez hasonló összetételűt egy kisnyugdíjas karácsonykor sem eszik. Mondok egy példát. Itt van ez a zacskó jutalomfalat. Ezt adod a kutyának két étkezés között, ez a nasi. Na most ez itt a kezemben 80 gramm, és ezer forint. Viszont grillezett, és a java csirkehús. Okvetetlenkedik a kis zsurnista (vagy hogy kell mondani), hogy ilyen alapon vehetnék 80 deka csirkehúst is ezer forintért, de szerintem csak nettóra demagóg.

Bíró Ica, Tamagocsi nélkül. Kiröpülnek a gyerekekForrás: Origo

Kozmetikushoz hetente járunk, az nem nagy tétel, olyan hét rugó egy alkalommal, ebben benne van a fürdetés is. Korábban egy szerényebb helyet látogattunk, de aztán azt olvastam, hogy „a légkondicionált kutyakozmetika-műhely a nagy melegben is csökkenti a kellemetlen közérzetet”, és hogy „a hidraulikus asztal megkönnyíti a le- és felszállást”, úgyhogy váltottunk. Illetve hát a kiskutyát még nem hoztam el a tenyésztőtől, szóval váltunk. Torzó egyébként érdekes arc, mert bazdmeg a szafaládét nem eszi meg mustár nélkül, de minden szarba belehentereg.

A nagymenőknek trónus is járForrás: DPA/AFP/Wolfgang Langenstrassen

Az új helyen üvegfal mögül nézhetem a kozmetikázást, mert úgy nem lesz szőrös a ruhám. Klaviatúrafejű csávókám kukacos hangulatban lehet, mer közbeveti, hogy például a kozmetikába menet simán szőrös lehet az Armani atlétám. Én meg erre már kicsit baromira ideges leszek, de művelten oldom meg a helyzetet, aszondom neki fél araszról: szkippeljük a témát, jó barát. Szkippeltük.

Kutyahotel, zacskós viszki

Na ja, egyébként ha mégsem tudom magammal vinni a Trixie-t, mer ez lesz a kicsi neve, akkor – már lecsekkoltam - olyan kutyahotelben lakik majd, ahol van úszómedence és játszóház is! Komolyan mondom, amikor először hallottam róla, le kellett szaladnom a sarki bárba, hogy leküldjek valami sokcsillagost. Ez a majom meg tutira a Törött Pohárban issza pult alól az ukrán zacskós viszkit. Egyébként a hotel nem drága, egy megkezdett nap ára 3000 forint. Ha meg nem kell éjszakára otthagynod, akkor van kutyanapközi is.

A személyzet egyik tagja töröl szárazra egy kutyát, aki egy csont alakú medencében mártózott meg a szingapúri Wagington luxuskutyahotelbenForrás: AFP/Roslan Rahman

Várjál, elmondom, milyen az, ami nem a teszkó gazdaságos, amilyenre neked futja. Olyan, hogy megbeszélt időben reggel jönnek a kutyádért. Ha még alszol, anyád vagy a bejárónő kiadja, lényeg az, hogy elviszik, este meg visszahozzák. Egész napos foglalkozások, természetesen kis fős csoportoknak. Namármost szoktak kirándulni a hegyekben, de most, hogy kánikula van, strandolni járnak. Bonyek, tegnap például öt órán át fürödtek egy titkos helyen a Dunában, képzelheted, hogy elfáradtak.

Annyira menő a cucc, hogy egy hétre előre kell jelentkezni. Ja, igen, ennek a kis krónikás gyereknek azt is elmondom, hogy kaja napközben nincsen, mert zabálni és utána szaladgálni az egészségtelen. Van viszont jutifalat. És az egész csak 3800 forint egy napra. Én már előre elhatároztam, hogy nyári tábor jelleggel beíratom Trixie-két két hétre. Negyven rugóból megáll a dolog, az meg nem tétel, ennyit simán eliszunk egy este.  

Kilopta a farhátat 

Kutyaiskola? Ne szórakozz, egy ilyen kis vakarcsnak az nem kell!  Kárt tenni úgysem tud senkiben, sétálni meg úgysem fog. Mit gondolsz, miért veszem a méregdrága pelenkát? Amúgy megsúgom, ha már ilyen kíváncsi vagy, hogy per pillanat a legmenőbb suliban egy 10 alkalmas képzés 140 ezer forint. És hogy ha a kutya nem jár sétálni, nem találkozik más kutyákkal, nem jár iskolába, akkor ettől depressziós lesz? Megőrülök tőled, okostojás. A válasz: kutyapszichológus.

Z. Árpád kutyája, Potyer Dönci jóképű gyerek, de a származása...Fotó: Zirig Árpád

Spanomnak, Cupáknak van egy ilyen benga nagy kutyája, valami moszkvai őrkutya, meg mellé egy tacskó. Baze, a tacskó átment a szomszéd nénihez, kilopta a párkányon hűlő farhátat a fazékból, és amikor a Margit néni rálépett a kutya farkára, megharapta. Nem a farkát, idióta, hanem a Margit nénit. Na, volt még néhány hasonló szitu, ezér a Cupákék kihívták a pszichomókust. Tőlük tudom, hogy egy alkalom 6000 froncsi, plusz két rugó a kiszállási díj. Szerintem kajakra megéri. És egyébként besza, behu, de frankón mondom, hogy a pszichocsávó honlapján ott van, hogy „ingyenes állapotfelmérés”! Kacagva röhögök, megállapítja, hogy düznit kell állítani, meg hogy szimeringes a kiskutya? Vagy mi? Ezek is zakkantak, drága barátom, én mondom neked: megőrült a világ!