Idén talán nem ázik el a tűzijáték alatt

News, Lemaradtál róla? Ilyen volt a budapesti tűzijáték
Ünnepi tűzijáték a Duna felett Budapesten 2014. augusztus 20-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A hétvégi hidegfront sem befolyásolta az augusztus 20-i budapesti tűzijáték előkészületeit. Idén az építkezések miatt máshonnan lövik majd fel a rakétákat, a Duna mentén a Lánchíd, Szabadság híd és a Petőfi híd vonalánál lesz majd a legjobb a látvány. Az előrejelzések szerint eső nem lesz.
Vágólapra másolva!

A hétvégi hidegfront sem befolyásolta az augusztus 20-iki tűzijáték előkészületeit. A Citadellán már befejezték a rakéták telepítését, a Magyar Honvédség flottillájánál jelenleg is zajlanak a munkálatok - mondta Ivády Nóra, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatója hétfőn.

A csütörtöki ünnepi programok 8:30-kor kezdődnekn a Kossuth téren,

ahol Áder János köztársasági elnök jelenlétében katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját, ezt követően a honvédtisztjelöltek avatása következik.

Koncertek a Várkert Bazárnál

Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap. Ugyancsak délelőtt 10 órától a budai oldalon a Várkert Bazárnál este 9 óráig családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. Fellép többek között a Kolompos Zenekar, a Buborék Együttes, a Hot Jazz Band, az Irie Maffia és a Csík zenekar.

Idén az építkezések miatt máshonnan lövik a rakétákat Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A budai Várban a Mesterségek ünnepe délelőtt 10 órakor az ünnepi kenyér, az ország tortáinak és a Magyar Honvédség tortájának felvágásával veszi kezdetét. Emellett a Lánchíd utcában idén is megnyílik a Magyar Ízek utcája.

Fél 3-kor a Szent György tértől indul az aratómenetet, majd a Szent István szobornál megáldják a Szent István napi kenyeret. A Bazilikában délután 5 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, majd 6 órakor indul a szokásos Szent Jobb körmenet.

A központi programokat idén az este 9 órakor kezdődő tűzijáték zárja.

Ebben az évben viszont a fővárosi építkezések miatt más kilövési helyszínekről indítják a rakétákat.

Az idei ország tortája a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Idén talán nem fog megázni

A Duna mentén a Lánchíd, Szabadság híd és a Petőfi híd vonalán lesz majd a legjobb látvány. Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat Időjárás-előrejelző és Veszélyjelző Osztályának vezetője azt mondta: a jelenlegi számítások szerint a fővárosban néhány órás napsütésre is számítani lehet, ugyanakkor többfelé - főként az ország északi és déli területein - esőre is készülni kell. A hőmérséklet maximuma várhatóan 18-25, a fővárosban 23 Celsius-fok körül alakul. Budapesten a jelenlegi számítások szerint kis eséllyel lehet csak csapadék,

- mondta a meteorológus.

Lezárások a belvárosban

Szűcs Panni, a Budapesti Közlekedési Központ kommunikációs igazgatója elmondta: az ünnepi rendezvények miatt számos forgalomkorlátozásra lesz.

Többek között a Kossuth téren, a budai Vár területén és környékén, valamint este a Bazilikánál, a belvárosban, és több hídon is lezárásokra kell készülni.

A Lánchidat csütörtökön hajnali 4 órától szombat késő estig lezárják, és csütörtökön több órára lezárják a Szabadság hidat és az Erzsébet hidat is. Sűrűbben közlekedik majd a 4-es metró, a 4-es és 6-os villamost, valamint több, a belváros felé tartó busz is.
A hosszú hétvégén lesz egy triatlon verseny is, ezért számos busz- és villamosjárat módosított vagy rövidített útvonalon fog közlekedni.